A hollandiai Assen város vezetése úgy döntött, hogy áthelyez egy nyilvános „művészeti kiállítást”, melynek életnagyságú képei homoszexuális férfiakat ábrázolnak – csoportos szex közben.

A város közösségének tagjai gyermekeikre hivatkozással adtak hangot ellenérzéseiknek.

A pornográfiába hajló képeket a „Láthatatlanok ünneplése” című Pride fotókiállítás részeként állították ki Assen főterén, most azonban a tervek szerint a Brink parkba helyezik át, amely szintén a város központjában található – számolt be az RTV Drenthe regionális holland hírcsatorna.

Nem sokkal a „művészeti installáció” leleplezése után a szülők – akik megdöbbentek a város központi terén kiállított obszcén képeken – egy kartonpapírból készült transzparenssel takarták le a paneleket, „nem a gyermekeinknek való” felirattal.

Een van de foto’s van de expositie Pride Photo is afgeplakt © Eigen foto

Hein-Jan Keijzer, a Pride Photo – egy több városban is látható utazó fotókiállítás – igazgatója sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a szülők így próbálták megvédeni gyermekeiket a látványtól:

„Ez nem csak a szervezet számára egy pofon, hanem különösen fájdalmas a fotókon szereplő emberek számára”.

Végül is, kit érdekelnek a gyerekek érzései!

Később, miután az önkormányzat úgy döntött, hogy áthelyezi az installációt, Keijzer azt mondta, hogy megérti a döntést.

„Nem célunk provokálni vagy megbántani senkit, ezért vizsgáljuk meg az önkormányzattal közösen, hogyan lehetne másképp csinálni a dolgokat” – nyilatkozta Keijzer. „Nem akarjuk feldühíteni az embereket a kiállítással, akkor ugyanis célt tévesztünk” – tette hozzá.

Ez csodálatos, nemde? Bár időszerűbb lett volna az installáció kihelyezése előtt vizsgálódni, de így is gyönyörű. És kicsit sem cinikus, csak csupa jó szándék. Vajon hány gyerek futott bele a főtéri látványosságba eddig?

Jaap de Jonge, az Asser Regenboog Alliance (ARA), egy LMBT-párti szervezet elnöke szintén megérti a város reakcióját, mondván:

„Szeretnénk növelni ezeknek a csoportoknak a láthatóságát. Természetesen vitatható, hogy ezt milyen módon tesszük. Hogy az új helyszín megfelelőbb-e, még nem tudni” – tette hozzá de Jonge.

„Most a képek közvetlenül a Drents múzeum bejárata előtt vannak, ahol egész nap iskolai osztályok sétálnak el.”

De foto-expositie in Assen staat nu op de Brink © RTV Drenthe / Floor Visser

Nahát. Azért reméljük, ezt a helyszínt alaposan átgondolták a felelős városvezetők, mielőtt odatelepítették a csoportosan szexelő, láthatatlan melegek életnagyságú fotóit.

Kiemelt kép: RTV Drenthe / Floor Visser