A diaszpórában élők és az anyaország összetartozása felelősség is mindkét fél számára – hangsúlyozta a köztársasági elnök helyi idő szerint vasárnap Torontóban, a Torontói Első Magyar Református Egyház új templomának és közösségi központjának megnyitóján.

Novák Katalin köldökzsinórhoz hasonlította a határon túl élő magyarok és az anyaország kapcsolatát, amely „lelki, szellemi és kulturális” értelemben fűzi a határon kívül élő magyarokat az anyaországhoz, ami akkor is megmarad, ha fizikai értelemben távol kerül egymástól a közösség és anyaország. Ez a fajta köldökzsinór táplál, életet ad és „végérvényesen összeköt bennünket, szétszakíthatatlan módon” – fogalmazott az államfő.

Kiemelte a nevében is így létező Köldökzsinór programot, amelynek lehetőségével már több mint 43 ezer, határon kívül született gyermek szülei éltek.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a diaszpóraközösségek, valamint az anyaország közötti összetartozás feladatot is ró mindkét félre.

Kifejtette, hogy az anyaország számára a feladatot a többi között az odafigyelés és felelősségviselés jelenti, amit az alaptörvény is kimond. Ugyanakkor a külföldön élő közösségekre is felelősséget ró az összetartozás – mutatott rá a köztársasági elnök, aki

köszönetet mondott a kanadai magyaroknak azért, hogy úgy élnek ott, hogy arra az anyaország és az az állam is büszke lehet, amelyben laknak.

A kanadai magyar közösség tagjainak felelősségi körébe sorolta, hogy megőrizzék magyarságukat, nyelvüket, amire példa a most megnyílt Magyar Diaszpóra Missziós Központ. Novák Katalin a külföldi magyarok feladataként említette azt is, hogy felelősséget érezzenek a Kárpát-medencei magyarok iránt. Akik rászorulnak – akár Magyarországon belül, akár az elszakított országrészekben –, várják a segítséget.

Megjegyezte, hogy erre számtalan jó példa létezik, és kiemelte, hogy a kanadai magyarok az ukrajnai háború kitörését követően a kárpátaljai magyarok segítségére siettek.

A diaszpóraközponthoz kapcsolódó református templomot Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szentelte fel a reformáció emléknapjának előestéjén. Az egyházi vezető az ünnepi istentiszteleten arra a bátorságra hívta fel a hívek figyelmét, amely az újrakezdéshez szükséges.

A Torontói Első Magyar Református Egyház gyülekezete 2019 januárjában költözött ki korábbi templomából, és most vehette birtokba az új templomot, amely egy épületben kapott helyet a diaszpóraközponttal, amelyben gyülekezeti termek, közösségi helyiségek is várják a gyülekezet, valamint a torontói magyar közösség tagjait.

Vass Zoltán lelkipásztor a templom felszentelése után a közmédiának adott interjúban arra mutatott rá: rengeteg munka és támogatás kellett ahhoz, hogy a központ és a templom elkészülhessen.

Hozzátette, nagy reménységük, hogy az új helyen sikerül egy kis magyar szigetet kialakítani.

A Magyar Diaszpóra Missziós Központ és a templom kialakítását a magyar állam támogatta, ebben közreműködött a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Forrás: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: KEH/Facebook