Hogyan hazudozik a DK? És miért? Erről szól Horváth K. József írása a 888.hu portálon.

Azt kérdezi Facebook oldalán…a Demokratikus Koalíció, hogy „Mikor lesz végre nálunk is olcsó a gáz?” Magyarán a rezsicsökkentést kérik számon a kormányon. Nyilván azért, mert ugyanott azzal is dicsekednek, hogy „Az árnyékkormány rezsimentő programot hozott létre.” Ergo ők milyen jó emberek, hogy gondoskodni akarnak a lakosságról, könnyíteni akarják a terheiket, ellentétben a kormánnyal, ami ugye fúj!

Azt mondja Paulo Coelho: „A hazugság nagyon fáradságos dolog, az embernek meg kell erőltetnie a memóriáját, ha nem akar lebukni.”

A helyzet az, hogy a gyurcsányistáknak a lebukás számít a legkevésbé. Ők annyira aljasok és elvetemültek, hogy az sem zavarja őket, ha azonnal a szemük közé vágják állításuk ellenkezőjét, amit éppen aktuális érdekeik szolgálatában tömködtek a nyomorult támogatóik szájába.

Annyira kézenfekvő már az emberek számára, hogy a DK hazudik, mint a vízfolyás, hogy a rezsimentő csomagjuk első kommentelője, János azonnal kétségeit fejezte ki: „János: Rezsimentő program, de kinek, és mikortól, hogyan?” Attila válaszában érzékeltette, hogy röhög az egészen, mert semmit nem hisz el belőle. Ezt mondta: „Attila: Az árnyékban…”

S hogy ne lógjon a levegőben a Gyurcsány-Dobrev cirkuszi bohóckodása, gyorsan idehozom, hogy a közelmúltban a baloldal ostobaságnak, és felelőtlenségnek nevezte a rezsicsökkentést, Gyurcsány pedig a baloldal közös álláspontjaként azt mondta, „az egy hülyeség”. Emlékezhetnek, Márki-Zay Péter még az ellenszert is megadta: „Kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni.” Magyarán, a brüsszelita baloldalnak valójában nem számít az emberek életminősége. Mondván, minél rosszabb, annál jobb, mert akkor hamarabb megutálják Orbán Viktort, ami számukra megágyaz a hatalomra jutásban. Undorító, nem?

De hogy a DK Facebook-oldalának mai vezető kérdése esetében is bebizonyítsuk, hogy őket egyszerűen nem érdekli a valóság, pofátlanul kitartanak a hazugságuk mellett, igazságként feltálalva: ez a mai kérdés is ilyen. Azt sugallja, hogy Magyarországon a kormány hibájából nagyon drága a gáz, és sürgetik: „Mikor lesz végre nálunk is olcsó a gáz?”

Ha idehozzuk a Financial Times minapi számát, akkor láthatjuk, hogy a brit pénzügyi napilap, ami nem túlzottan vádolható azzal, hogy a magyar kormány befolyása alatt állna, címében rögzíti: „Magyarországon a legolcsóbb a gáz.” A lap kiemelte, hogy Magyarországon a háztartási gázköltségek messze a legalacsonyabbak Európában. Kifejtették, hogy annak ellenére, hogy más EU-tagok bírálták a Moszkvával való kapcsolatát, Orbán Viktor miniszterelnök számos olyan megállapodást kötött Oroszországgal, amelyek alacsonyabb árú gázszállításokat biztosítanak.

Ennyi.

Ezt tudják a DK-ban is, csak nem vallják be. Azért van ma Magyarország viszonylag elfogadhatóbb, de Európában mindenképpen a legjobb energetikai helyzetben, mert a kormány ezt kiküzdötte. Nem mi mondjuk, a Financial Times írja.

A lényeget Jókai Mór foglalja össze bölcsességében. Akár bevallja ugyanis a DK, hogy hazudik, akár nem, a tény ettől még tény: „a hazugság a gyöngék fegyvere”.

Forrás: 888.hu/Horváth K. József

(Címkép: