Ne a politikusok írják elő, határozzák meg, hogy ki minősül „valódi újságírónak”.

„Köszönettel megkaptam a szólásszabadság védelmében Önhöz írt nyílt levelemre adott válaszát – írta Fürjes Balázs immár második válaszlevelében Ferencváros polgármesterének a Facebookon.

Kölcsönös nyitottságunk következtében a héten több alkalmunk is lesz a sajtó nyilvánossága előtt folytatnunk demokratikus vitánkat a szólásszabadság fontos ügyéről. Ma este az ATV Egyenes beszéd műsorában, csütörtök reggel Fiala Janos Keljfeljancsi adásában vitatkozhatunk. Így most csak válaszlevele egyetlen felvetésére reagálok, a többit élőben. Azt ugyanis muszáj leszögeznem, hogy nem tudok csatlakozni Önhöz abban, hogy politikusok – akár bal-, akár jobboldali politikusok – szabják meg, írják elő, határozzák meg, hogy ki minősül »valódi újságírónak«, ki kezelhető egyáltalán »sajtóként« (ezek az Ön kifejezései), hogy ki vehet részt a demokratikus diskurzusban.

Ahogy a politikai kínálatból a választók jogosultak választani és ők osztják el az arányokat, úgy a sajtótermékek zsűrizése meggyőződésem szerint az olvasókra, nézőkre és hallgatókra tartozik. És a pluralizmus lényegének tartom, hogy különböző embereknek lehetnek különböző (érték)választásaik, lehet különböző ízlésük.  Meggyőződésem, hogy nekünk, közfeladattal megbízott politikusoknak nem dolgunk sem megítélni, sem nevelni Magyarország polgárait vagy a sajtó szereplőit. Valamint az is, hogy a sajtó működésének egyetlen korlátja Magyarország alkotmányos rendje.

Ez a mi vitánk szíve-közepe is: én nem szeretnek egy olyan világban élni, ahol ilyen vagy olyan oldali politikusok szükségképpen önkényes minősítésétől függne, hogy kit lehet rendes, igazi újságírónak tartani és ki – az Ön, általam nem helyeselt, kifejezésével élve – az úgynevezett  »szennymédia« képviselője. (Ha lehet, én politikusként ezt a minősítést, bár a szólásszabadságba természetesen belefér, egyáltalán nem is használnám.)”

A háttér

Az ATV egyik reggeli élő műsorában, a Szigorlatban Baranyi Krisztina nem volt hajlandó válaszolni a Pesti Srácok munkatársának kérdéseire.

A ferencvárosi polgármester úgy fogalmazott, hogy „ócska, fizetett propagandistákkal nem áll szóba”.

Kitört a botrány Baranyi reakciója miatt

A médiaszövetség Baranyi Krisztina kijelentésére úgy reagált:

„Bizonyára fáj a baloldalnak, hogy már nincs az MSZMP KB által ellenőrzött sajtó”.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség ismételten felszólítja a baloldali politikusokat, hogy biztosítsák a kérdezés, a szerkesztés és a véleménynyilvánítás szabadságát”

– írta közleményében a szervezet.

Megszólalt az ATV vezérigazgatója

A Szemléleknek adott interjút az üggyel kapcsolatban Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója. Németh S. Szilárd az ügyre reagálva elmondta:

„az ATV stúdióiban a kérdezők korrekt kérdéseket tesznek fel politikusoknak, akiket nem ér atrocitás az interjúk során. Ez a televízió professzionális körülmények között nagy nyilvánosságot biztosít nap mint nap olyan politikusoknak, akik máshol erre kevés lehetőséget kapnak”.

Hangsúlyozta: ha eddig bárki jelezte, hogy nem hajlandó valakivel egy stúdióban lenni, az ATV ezt figyelembe vette, ez a lehetőség ebben az esetben is adott volt.

A szigorlaton sem tudjuk előre, ki lesz a vizsgáztató

Az ATV vezérigazgatója elmondta, büszke a kollégáira, majd arról beszélt, hogy személy szerint neki sem volt lehetősége az egyetemen megválogatnia a vizsgabizottságot egy szigorlaton, ennek a műsornak sem véletlenül Szigorlat a címe, de hozzátette: elfogadja a műsor szerkesztőinek azon javaslatát, hogy a jövőben előre jelezzék a vendégek számára, hogy kik lesznek a kérdezők.

Nincs szekértolás

Németh S. Szilárd kiemelte: „Az ATV egy magántulajdonú televízió, mely úgy döntött, hogy nem kíván egyetlen politikai oldal szekértolója lenni, és ezután is arra kívánnak törekedni, hogy ütközzenek az eltérő álláspontok, mivel  a nézők elég értelmesek ahhoz, hogy eldöntsék, kinek hisznek, kit tartanak hitelesnek és kit nem.” A vezérigazgató szerint

„ha szimplán az elvesztett sajtóperek alapján kezdenénk szelektálni, nem sok orgánum jöhetne számításba.

„A politikai árkok pedig mélyülni fognak, ha egyre kevésbé leszünk képesek békésen megvitatni az ügyeinket egymással, aminek az eredménye egy még rosszabb hangulatú ország lesz. Ez mindannyiunk felelőssége.”

Kiemelt kép: MTI