Bogdán Szabolcs Jánost választották meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület új püspökének, beiktatására december elején kerül sor. Az új püspök a Krónikának adott interjúban elmondta, hogy hatéves mandátumában a lélekmentést tekinti fő feladatának. Szolgálata során úgy érzi, szívtől szívig kell haladni, hogy a távolabb sodródók is megérezzék, Isten szereti őket, és nagyon fontosak a gyülekezet, valamint a közösség számára is.

Bogdán Szabolcs János fő püspöki célkitűzéseként a lélekmentést nevezte meg. – Ez az egyház fő célja, Jézus Krisztus ezt bízta ránk, és ezt semmi mással nem lehet helyettesíteni – mondta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület új püspöke. Ugyan a mai kor embere egyre inkább eltávolodik az egyháztól, Bogdán Szabolcs János úgy véli:

a világot mindig is közel kellett hozni Isten igéjéhez, amit az Úr szeretetének hirdetésével és az azt alátámasztó hiteles keresztyén élettel lehet elérni.

A fiatalokkal kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy kiemelt figyelmet fognak fordítani rájuk. – A fiatalok nemcsak az egyház jövőjét jelentik, hanem a jelenét is. Az egyháznak, ha nem lesz jelene, akkor nem lesz jövője sem – mondta az új püspök. Mindezek mellett kiemelte, hogy a Biblia örök, a benne lévő üzenet pedig az idő múlásával sem változik, ugyanakkor ezt az üzenetet a fiatalok érdeklődési körének megfelelően kell átadni.

Bogdán Szabolcs János a közösségek megerősítésére azt látja megoldásnak, ha az emberek megértik, a gyülekezeti közösség az a hely, ahol testvéreket lehet találni.

Sajnos mivel sokan eltávolodtak az egyháztól, nem ismerik a keresztyéni közösség erejét, ezért az a feladatunk, hogy újra felmutassuk Isten szeretetét azok számára, akik nem ismerik. – Úgy kell végeznünk ezt a szolgálatot – itt nemcsak a lelkipásztorotokra gondolok, hanem minden református hívőre –, hogy legyen benne személyesség. Szívtől szívig kell haladni, hogy megérezzék a távolabb sodródók is: Isten szereti őket, és nagyon fontosak a gyülekezet, a közösség számára is – fogalmazott Bogdán Szabolcs János.

Az új feladatkörrel kapcsolatos szolgálat előtt szeretné alaposan áttekinteni az egyházkerület életének minden területét, benne a hatékonyság érdekében tisztázni mindenki feladatkörét. A sürgősségi beavatkozás kapcsán az új püspök úgy fogalmazott: mivel püspökelődje, Csűry István egy rendezett egyházkerületet hagyott maga után, így sehol sincs sürgős beavatkozásra szükség. Az előttünk álló idő fogja megmutatni a jövő feladatait és az abban való nehézséget, és továbbra is odafigyel a szerényebb anyagi forrással rendelkező gyülekezetekre, valamint az egyházkerület egyik hangsúlyos pontjára, a szeretetszolgálatra.

Forrás és teljes cikk: reformatus.hu

Kiemelt kép: Facebook