Felújították a Szentséges Üdvözítő templomot Nagykapornakon, amelyet Udvardy György veszprémi érsek áldott meg. Az ünnepélyes szentmisén közreműködött a búcsúszentlászlói és a nagykapornaki templom kórusa és a ZalaBrass fúvósegyüttes.

Tódor Szabolcs plébános elmondta, hogy a kormány 15 millió forinttal támogatta a beruházást. Az építkezés költségeihez az önkormányzat és az egyházközség is hozzájárult, a helyi vállalkozók és a hívek pedig adományokkal és kétkezi munkával segítettek. Az összesen 30 millió forint értékű külső rekonstrukció során megújult a műemlék épület. A két tornyot rendbe hozták, kicserélték a lépcsőt és a csatornarendszert. A toronyba – a zalai falu korábbi polgármesterének köszönhetően – új óraszerkezet került – írják a veszprémi érsekség honlapján.

Az ünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta:

A templomok, közösségi házak, iskolák és óvodák építésénél és felújításánál a legfőbb szempont, hogy a közösség megmaradjon és erősödjön.

Továbbá kiemelte:

 Magyarországon és szerte a Kárpát-medencében az egyházakkal és a hívekkel közösen több mint 3000 templomot újítottak fel az elmúlt tíz évben.

A veszprémi főpásztor hangsúlyozta:

A közelmúltban mintegy 1,1 milliárd forint ráfordítással 80 templomot és közösségi házat újítottak fel a Veszprémi Főegyházmegyében. Ez az élni akarást és a jövőbe vetett reményt fejezi ki mindannyiunknak.

Az épület megáldását követően Udvardy György hálaadó szentmisét mutatott be.

Kiemelte, fontos az, hogy vasárnapról-vasárnapra erősítsük egymást, erősödjünk meg a feltámadás hitében. Mi vagyunk azok, akik az élet Istenétől életet kaptunk és ez nem múlik el, ez túlmutat a mi földi életünk keretein.

Forrás és teljes cikk: vasarnap.hu

Kiemelt kép: Facebook/veszprémi érsekség