Október 27-én a The Guardianben jelent meg egy terjedelmes cikk, amely már a címében is vészhelyzetet hirdetett: A világ közel áll a „visszafordíthatatlan” éghajlati összeomláshoz, majd nagy tekintélyű intézmények tanulmányait idézve igyekszik minél jobban megrettenteni az olvasókat. Az elmúlt hónapban három kulcsfontosságú ENSZ-ügynökség is elmarasztaló jelentést készített a klímaharc kimeneteléről. Az ENSZ környezetvédelmi ügynökségének jelentése szerint nincs hiteles út a 1,5 Celsius-fok eléréséhez, és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése terén elért, szánalmasan elégtelen eredmények azt jelentik, hogy az éghajlati válság legsúlyosabb hatásainak korlátozására csak a társadalmak gyors átalakításával van mód.

Az ENSZ éghajlatváltozási ügynöksége szerint a jelenlegi, 2030-ig szóló kötelezettségvállalások – még ha teljes mértékben teljesülnek is – a globális felmelegedés 2,5 Celsius-fokos emelkedését jelentenék, ami katasztrofális éghajlati összeomlásra ítélné a világot.

Az ENSZ meteorológiai ügynökségének jelentése szerint 2021-ben az összes fő fűtőgáz rekordot döntött, és riasztóan megugrott a metán, egy erős üvegházhatású gáz kibocsátása.

Rockström, a németországi Potsdami Éghajlati Hatáskutató Intézet igazgatója elmondta: „Ez egy igazán borús pillanat, nemcsak azért, mert a jelentések szerint a kibocsátások még mindig növekednek, tehát nem teljesítjük sem a párizsi, sem a glasgow-i éghajlatváltozási megállapodást, hanem annyi tudományos bizonyítékunk van arra is, hogy nagyon-nagyon közel vagyunk a visszafordíthatatlan változásokhoz – egyre közelebb kerülünk a fordulópontokhoz.”

Ezzel szemben a Climate Intelligence (CLINTEL), amely egy, a klímaváltozás és az éghajlatpolitika területén tevékenykedő független alapítvány, mintegy 1400 tudós támogatásával azt írja, hogy nincs éghajlati vészhelyzet, a felmelegedés sokkal lassabb, mint ahogy azt az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) modelljei az antropogén (ember által okozott) hatások figyelembe vételével előrejelezte. A valós világ és a modellezett világ közötti szakadék azt mutatja, hogy messze vagyunk attól, hogy megértsük az éghajlatváltozást.

A felmelegedést természetes és antropogén tényezők egyaránt okozzák. A geológiai archívumból kiderül, hogy a Föld éghajlata a bolygó fennállása óta változik, természetes hideg és meleg fázisokkal. A kis jégkorszak csak 1850-ben ért véget. Ezért nem meglepő, hogy most a felmelegedés időszakát éljük.

Az éghajlati modelleknek számos hiányosságuk van, és távolról sem hihetőek politikai eszközként. Nemcsak eltúlozzák az üvegházhatású gázok hatását, hanem figyelmen kívül hagyják azt a tényt is, hogy a légkör szén-dioxiddal való feldúsítása előnyös. A szén-dioxid nem szennyező anyag. A földi élet számára létfontosságú. A több szén-dioxid kedvező a természet számára, zöldebbé teszi bolygónkat. A levegőben lévő többlet-szén-dioxid elősegíti a globális növényi biomassza növekedését. A mezőgazdaság számára is jövedelmező, mivel növeli a terméshozamokat világszerte.

Két egymásnak ellentmondó véleményt látunk tehát, mindegyik komoly tudósok által alátámasztva, hogyan döntse el a témához mit sem értő döntéshozó politikus vagy a politikusokat szavazataival támogató állampolgár, hogy kinek van igaza?

Mielőtt a légkörben jelen lévő szén-dioxid vitatott szerepére rátérnénk, szeretnénk rámutatni arra, hogy a nagy tekintélyű ENSZ- és kormányközi intézmények olyan célokat tűztek ki, amelyek megvalósítása eleve lehetetlen, és ez tudományos szempontból teljesen hiteltelenné teszi az állításaikat. A fejlett és a fejletlen országok energiafelhasználása között többszörös, néha tízszeres vagy még nagyobb különbség van. A gazdasági fejlődés magasabb szintje törvényszerűen több energiát igényel, tehát a felzárkózó országok energiaigénye jelentősen tovább fog növekedni. A növekvő energiaszükségleteiket pedig szükségképpen nem tudják kielégíteni mással, mint fosszilis energiával, tehát szénnel, kőolajjal vagy fölgázzal, ennek következtében a szén-dioxid-kibocsátás is nőni fog. Amit a klímavédők ajánlanak, hogy az energiaigényeket szél- vagy napenergiával elégítsék ki, az csak azt bizonyítja, hogy sejtelmük sincs az energiaellátás alapvető követelményeiről, például arról, hogy energiára akkor is szükség van, ha nem süt a nap. Mindezek figyelembevételével pedig a klímaaktivistákat, bármilyen magas hivatalban legyenek is, nem lehet másnak, mint egy politikai mozgalomnak tekinteni, akár a genderaktivistákat vagy a BLM-mozgalmat.

Erre jó példa, hogy Angela Merkel, aki végzettsége szerint fizikus, tehát az energiaellátás alapvető kérdéseivel tisztában kellett hogy legyen, azért állította le a német atomerőműveket, mert a fukusimai atombalesetet követően (mint tudjuk, ezt a szökőár okozta) a német Zöldek – erős médiatámogatással – hatalmas tüntetéseket szerveztek az atomerőművek bezárása érdekében. De nem is a tüntetésekkel volt a legnagyobb baj, hanem azzal, hogy egy tartományi választáson a Zöldek jól szerepeltek, és Angela Merkel pártpolitikai érdekből ki akarta fogni a szelet a Zöldek vitorláiból. Az időközben kormányzati koalíciós párttá vált Zöldek még most is, amikor a németeknek a fagyhalállal kell szembenézniük, az atomerőművek bezárását erőltetik pusztán azért, mert nekik mindig is ez volt a politikai céljuk.

Az elmondottak talán elég meggyőzőek arról, hogy a vita alapvetően politikai jellegű, és a klímapolitika is az, ami a jelenlegi formájában Al Gore választási programjával kezdődött, amikor az Egyesült Államok elnöki posztjára pályázott. De ezek után nézzük, mit tudunk a valóságos klímaváltozásról és abban a szén-dioxid szerepéről. Az tagadhatatlan, és nem is vitatja senki, hogy a Föld átlaghőmérséklete az elmúlt másfél században növekedett, azt sem, hogy a levegő szén-dioxid-tartalma növekszik, és azt sem, hogy a szén-dioxid üvegházhatású gáz. Ami vitatott, az az emberi tevékenység által a levegőbe került (antropogén) szén-dioxid szerepe a Föld mostani felmelegedésében.

A földtörténet során jégkorszakok és jégmentes időszakok váltogatták egymást, és senki sem tudja, hogy miért. Most 30 millió éve épp egy jégkorszakban élünk, mert a Föld egy jelentős részét (az északi és déli sarkot) egész évben jég borítja. Ebben a jégkorszakban azonban voltak hidegebb és melegebb időszakok, glaciálisok és intergalciálisok. Mindenki tanulhatott, vagy hallhatott az utolsó eljegesedésről, a Würm,galciálisról amit közönségesen csak jégkorszaknak nevezünk, és leginkább a tízezer éve kihalt mamut jut róla eszünkbe. Az elmúlt két és fél millió évet glaciálisok és intergalciálisok szinte szabályos váltakozása jellemezte, amelyet egy elmélet, a Milankovics-elmélet a Föld pályaelemeinek változásával és így a Földet ért napsugárzás erősségének változásával magyaráz. De ha nem megyünk ilyen messze, felhozhatjuk példának Grönland elnevezését is, ami zöld földet jelent, tehát a vikingek, amikor ezer évvel ezelőtt ott jártak, zöld mezőket láttak a mai gleccserek helyén. És mindezek a változások úgy következtek be, hogy az ember még nem égetett szenet vagy más fosszilis tüzelőanyagokat.

Mindebből az is következik, hogy a klímaváltozást nem lehet egyszerűen a levegő szén-dioxid-tartalmának alakulásával magyarázni, a Föld légköre kétségtelenül üvegházhatású, e nélkül a Föld 33 Celsius-fokkal hidegebb lenne, de ebben az üvegházhatásban döntő szerepe a vízgőznek van, a szén-dioxid hozzájárulása alacsony koncentrációja és korlátozott elnyelési spektrumai miatt csekély mértékű.

Az elmondottak ellenére én nem vagyok ellene annak, sőt, támogatom, hogy csökkentsük az ember ökológiai lábnyomát, hiszen az emberi tevékenység környezetromboló hatása igen jól megfigyelhető, sőt, még a szén-dioxid-kibocsátás reális mérséklésének célját is el tudnám fogadni akkor, ha ez nem pártprogramokon, hanem a valóságból kiinduló számításokon és cselekvési programokon alapulna.

Szerző: Lóránt Károly közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója

Forrás: Magyar Hírlap

Fotó: 2022plusz