Az Egyesült Királyságnak követnie kell hazánk példáját és nemet kell mondania a progresszív ideológiai nyomásra, hangzott el péntek délután a budapesti brit nagykövetség előtt, ahol a CitizenGO felhívására gyűltek össze azok, akik szolidaritásukról és támogatásukról kívánták biztosítani a szervezet nagy-britanniai igazgatóját.

Caroline Farrow-t októberben tartóztatta le a rendőrség, azt követően, hogy LMBTQ-lobbisták feljelentették, hozzá kötve néhány, a közösségi médiában álprofilok által megjelentetett bejegyzést. Noha a rendőröknek nem volt érvényes parancsuk, behatoltak Frrow családi otthonába és jogszerűtlenül lefoglalták a család elektronikus eszközeit is.

Az sem okozott eddig gondot a hatóság számára, hogy az ötgyermekes konzervatív családanyának megingathatatlan alibije van, a posztok megjelenésének idejében ugyanis a helyi templomban orgonált egy szertartáson. (Caroline Farrow történetéről itt olvashat bővebben.)

Az az ország, amely olyan gondolkodókat adott a világnak, mint Canterbury Szent Anzelm, Edmund Burke vagy Roger Scruton, illetve olyan egyházi írókat, mint Szent John Henry Newman, C. S. Lewis vagy Chesterton, most azért kerül be a hírekbe, mert súlyosan korlátozzák a szólásszabadságot, letartóztattak egy lelkészt, amiért felolvasott a Szentírásból, most pedig azért, mert mondvacsinált okokra hivatkozva rabosítottak egy családanyát – mutatott rá a megmozduláson Pogrányi Lovas Miklós. A filozófus hangsúlyozta, nem maradhat fenn az a civilizáció, amelyik elszakad gyökereitől, ahogy az a kultúra sem, amely elhagyja vallását.

A jelenlegi brit konzervatív politikai elit olyan mélyen meghajolt a neomarxista progresszív nyomás alatt, hogy Önöknél már nincs is szükség szélsőbaloldalra” – fogalmazott Pogrányi Lovas. Mint mondta, várjuk, hogy a szigetország lerázza magáról a progresszív nyomást, ha pedig helyreállítja saját erkölcsi és társadalmi rendjét, akkor Közép-Európában szövetségesekre talál.

„Az utóbbi évtizedekben a teremtett világ rendjétől eltérő világrendet akarnak egyes szervezetek ránk erőltetni, kihasználva a gyermekek ártatlanságát és az önmagukkal konfliktusban élők helyzetét”, mutatott rá az eseményen Frivaldszky Edit.

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO és az UNESCO mint az ENSZ oktatásért felelős szervezete hivatalos előterjesztések formájában ismeri el, hogy 5 éves gyerekeknek tanítaná a gender-ideológia alapjait, 6 éveseknek a szexuális jogokat, 9 éveseknek a különböző nemi identitásokat, 12 éveseknek a szülők hozzájárulása nélküli abortuszt – sorolta az Emberi Méltóság Központ igazgatója. „Nem az LMBTQ-közösség tagjai ellen emeljük fel hangunkat, hanem a gyermekeinkre erőltetett álságos tanok ellen”, húzta alá a konzervatív értékvédő, majd rámutatott; Caroline Farrow országában igen erős a fenti jelenség, terjedésének pedig útjában áll a meghurcolt családanya.

Az igazgató tisztánlátást kívánt mindenkinek, döntéshozónak és polgárnak, fiatalnak és felnőttnek annak érdekében, hogy észleljük, „milyen hazugságoktól vagy félreértésektől kell megóvnunk magunkat és a következő generációt”.

A vele szimpatizálóknak küldött levelében Caroline Farrow megköszönte a magyarok kiállását, majd kiemelte: az Egyesült Királyság korábban a szólásszabadság bástyájaként volt ismert, de mint tudják, ma már csupán azért is büntetőjogi vád alá helyezhetnek valakit, mert kimondja a férfiakról és a nőkről igazságot”.

Farrow rámutatott: ő már a harmadik édesanya, akit egy transznemű férfi által indított kampány részeként letartóztattak a szigetországban.

„A gyermekeim traumának voltak kitéve, amikor végignézték, hogy elviszik az édesanyjukat, és a saját, tanulásra használt elektronikai eszközeiket, egyszerűen azért, mert a rendőrség úgy gondolta, hogy sértő véleményeket tettem közzé. Mintha rendőrállamban élnénk” – fogalmazott üzenetében a keresztény értékvédő.

Üzenetében hangsúlyozta, „Természetes, hogy a nők nem akarnak férfiakat tudni a nyilvános női mosdókban és öltözőkben. A női sportolók pedig nem szeretnének férfiakkal versenyezni, akik a sportban tisztességtelen előnyben vannak velük szemben. Mégis, amikor az Egyesült Királyságban ezzel kapcsolatban felszólalunk, erőfeszítéseket tesznek a nyilvános felületeink megszüntetésére, vagy éppen elbocsátásunk, letartóztatásunk és börtönbe zárásunk érdekében.” 

Bár könnyű lenne feladni, az nem volt helyes sem saját gyermekeinkkel, sem a társadalommal szemben, mutatott rá Caroline Farrow. Úgy látja, „az Egyesült Királyságban most egy nagyon erős lendület tapasztalható a gender-ideológiával szemen. Az emberek kezdenek felébredni, és kezdik észrevenni azokat a károkat, amelyeket ez az ideológia okoz, különösen a gyerekeknek.” 

Magyarország fénylő világítótoronyként áll Európában, továbbra is tartva magát a biológiai igazsághoz. Remélem, hogy egy napon az Egyesült Királyság is követheti a példáját” – írta üzenete végén Caroline Farrow. 

Forrás: Mandiner

Szerző: Vágvölgyi Gergely

Kép: CitizenGO