Elkezdődött a magyar felsőoktatásban tanuló diaszpóra ösztöndíjasok találkozója a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Szövetség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében.

A találkozót tegnap este nyitották meg, ma pedig előadásokkal folytatódott a programsorozat. A rendezvényt a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban tartják azzal a céllal, hogy az ösztöndíjasok közvetlen kapcsolatot tudjanak kialakítani egymással és a Balassi Intézetben tanuló Kárpát-medencei társaikkal.

Katona Flóra, a Rákóczi Szövetség kommunikációs vezetője elmondta, hogy a magyar felsőoktatásban tanuló diaszpóra ösztöndíjas hallgatók találkozóját már a második alkalommal szervezhették meg.

Az összejövetel célja az, hogy a különböző országokból érkező, magyar egyetemeken tanuló diákok találkozzanak, megismerjék egymást és erősítsék a magyarnyelv-tudásukat. Hozzátette, a Rákóczi Táborban minden évben több ezer diákot fogadnak, és úgy gondolják, hogy a diaszpóra találkozó hétvégéje jó alkalom arra, hogy erősítsék a magyar identitásukat és a nemzethez való kötődésüket.

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely fideszes polgármestere a résztvevőknek beszélt a település nevének kialakulásáról és a huszonhét települést felölelő Tokaj-hegyaljai borvidék jellegzetességeiről. A város vezetője részletesen bemutatta Sátoraljaújhely és a térség történelmét, kitérve a honfoglalás kori időszakra, a Rákóczi-szabadságharc idejére, az 1920-as trianoni döntést követő helyzetre, majd a világháborúk utáni állapotokra.

Előadásában beszélt Sátoraljaújhely jelenlegi helyzetéről, elmondta, hogy építettek sportcsarnokot, felújították a város középületeit, összes iskolájukat. Kiemelte a Sátoraljaújhelyhez tartozó széphalmi Magyar Nyelv Múzeumát is, hozzátéve, hogy az elmúlt három évben ennek az intézménynek volt a legtöbb látogatója az összes megyei múzeumot figyelembe véve.

Hangsúlyozta, a jövő év végén elkészül a Nemzeti összetartozás hídja, amely a Szár-hegyről a Vár-hegyre fog átérni. A híd 720 méter hosszú és 1,4 méter széles lesz, a középső részén egy kétszer nyolc méteres üvegfelülettel.

A polgármester mellett Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő tart előadást, melyet kirándulás, tokaji bormustra és táncház követ. A rendezvény vasárnap szentmisével és istentisztelettel zárul.

Forrás: Magyar Hírlap

Kép: Rákóczi Szövetség