Az Európai Parlament plenáris ülése ma a 2023-as uniós költségvetésről vitázott. A költségvetés zárszavazása előtt a képviselők megvitatták a tanács és a parlament tárgyalói által létrehozott megállapodást. Deli Andor EP-képviselő felszólalásában kihangsúlyozta: a Fidesz képviselőcsoportjának elvi fenntartásai vannak a jövő évi uniós költségvetéssel kapcsolatban, hiszen a Magyarország ellen indított eljárások még nem értek véget – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának közleménye szerint az európai és magyar baloldal nem nyugszik, el akarják venni a Magyarországnak járó uniós pénzeket.

Deli Andor fideszes képviselő elmondta:

sikerült egyezségre jutni a 2023-as költségvetésről. Ez garantálni fogja, hogy legyen elegendő pénz az uniós programok támogatására.

Ugyanakkor a Fidesz EP-képviselőcsoportjának elvi fenntartásai vannak, mivel a Magyarország ellen indított eljárások még nem értek véget. Ismert a helyreállítási alap körüli helyzet, látható, hogy

az európai parlament baloldala nem nyugszik.

Még a saját találmányának, a kondicionalitási eljárásnak a betű szerinti végrehajtását sem fogadja el. Deli Andor kiemelte: az európai és magyar baloldal el akarja venni a Magyarországnak járó uniós pénzeket.

Zavarja őket, hogy a bizottság és a magyar kormány higgadtan és sikeresen tárgyalnak,

és a helyzet rendezésétől immár csak napok választanak el bennünket. Ezért parlamenti határozattal akarják nyomás alá helyezni a bizottságot és a tanácsot a végleges döntéshozatal előtt – áll a közleményben.

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd