A Jobbik szerint „nem random bejelentések” kellenek, a szakértők politikai manővert sejtenek Gyurcsány Ferenc „sejtelemes” bejegyzése mögött.

„Újra készülünk” – írta sejtelmes minapi Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc, majd azzal fokozta a feszültséget, hogy közölte, lesz mit nézni december 2-án 18 órától. A nyáron már volt egy hasonló akciója a DK elnökének, akkor azzal kergette őrületbe a belpolitikai irán érdeklődőket, hogy bejelentette: „készülünk”. Hetekig nem sejtette senki, hogy mire, hiába kérdezték az újságírók a párt különböző rangú politikusait, vagy egyáltalán nem válaszoltak, vagy elkenték a választ.

Emlékezetes, az terjedt el a nyilvánosságban, hogy a DK-ban meg akarják buktatni a regnáló kormányt, amit a fideszes politikusok ironikus legyintéssel vettek tudomásul, de még a szövetségeseik – elsősorban a momentumos Donáth Anna – is komolytalannak tartották a felvetést. Nem meglepő tehát, hogy végül nem is ezt jelentette be a DK, csupán közölték, hogy ők már mindenre felkészültek, majd szeptember közepén bemutatkozott a Dobrev Klára vezette árnyékkormány.

Gyurcsány Ferenc legutóbbi „lebegtetése” kapcsán megkérdezett a Mandiner több ellenzéki pártot, Márki-Zay Pétert, illetve két elemzőt is. A pártok közül egyedül a Jobbik válaszolt, azt írták, hogy hogy nekik,

felelős ellenzéki pártoknak nem random bejelentésekkel kell foglalkozniuk, hanem azzal, hogyan segítsék honfitársainkat ebben a több szempontból válságos gazdasági helyzetben. Például az alapvető élelmiszerek és az üzemanyagok áfájának nulla százalékra csökkentésével.

A politikai elemzők azonban politikai manővert sejtenek inkább Gyurcsány Ferenc bejegyzése mögött. Nagy Attila Tibor például több lehetőségre is rámutatott. Mint fogalmazott, ha már működik az árnyékkormány, akkor szerinte ezen a vonalon érdemes haladni.

A parlamentben 2014 óta nem kötelező a kormányprogram megvitatása és elfogadása, csak a miniszterelnök személyének a megszavazása, de lám, a DK ezt a hiányt kvázi pótolja – állítja a politikai elemző, bár azt is lehetségesnek tartja, hogy több civil szervezet, szakszervezet látványosan felsorakozik az árnyékkormány mellett.

Kisebb esélyt ad annak, hogy bejelenti a párt főpolgármester-jelöltjét, bár ennek lenne annyi előnye – véli Nagy Attila Tibor –, hogy fel lehetne építeni  a 2024-es önkormányzati választásig. Csakhogy a DK a fővárosban káderhiánnyal küzd: jelenleg nincs a pártnak olyan Budapesten nagyon ismert és elismert politikusa, aki jelentős önkormányzati tapasztalattal bír, Gy. Németh Erzsébet ért az önkormányzati politikához, de őt kevésbé szeretik a szavazók – teszi hozzá.

A politikai elemző azt sem tartja kizártnak, Gyurcsány Ferenc lemond a pártelnöki posztról és Dobrev Klárát javasolja maga helyett,

annak érdekében, hogy a párt megszabaduljon a személye által okozott tehertételről. E lépés mellett komoly érvek szólnak, de Gyurcsány eddig nem mutatott hajlandóságot a pártelnöki posztról való lemondásra, a politikából való visszavonulásra meg pláne nem – állítja, s azzal zárja a latolgatását, hogy valamilyen nagyobb kaliberű bejelentésre, rendezvényre számít.

Gyurcsány Ferenc nagy politikai rutinnal rendelkezik, így tudja, hogy egy ilyen történelmi vereséget követően, mint az április 3-i választáson elszenvedett baloldali kudarc, csak azok a pártok maradnak életben, amelyek gyorsan megrázzák magukat és erőt mutatnak – véli Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ennek érdekében hozták létre Dobrev Klára vezetésével a baloldali árnyékkormányt és ezért bombázzák a nyilvánosságot különféle javaslatokkal, tartanak árnyékkormányinfókat. Az elmúlt egy hónapban ugyanakkor egy kicsit elfáradt az árnyékkormány-féle kommunikáció, míg az elején még volt benne izgalmi faktor és újdonság, addig mára már sokkal kisebb a hírverés körülött – állítja Deák.

Szerinte ezért ismét kijelöltek egy dátumot, ameddig lehet találgatni, majd azt követően hetekig lehet beszélni a bejelentés tartamáról. Vélhetően egy olyan bejelentés lesz, ami hosszabb ideig tematizálni tudja a közbeszédet, így én egy személyi bejelentésre tippelnék, például az önkormányzati választás kapcsán – fogalmazott az elemző, aki azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a rezsialap kapcsán lesz majd bejelentésük.

Forrás: Mandiner

Kiemelt kép: Képernyőfotó/PS