Elfogadhatatlan, hogy miközben Magyarország mindent megtesz Ukrajna támogatása érdekében, több magyar vállalatot is ellehetetlenítenek a szomszédos országban pusztán azért, mert Oroszországban is jelen vannak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.

A tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó európai uniós miniszterek tanácsülését követő sajtótájékoztatóján sérelmezte, hogy a Richternek számos termékét kitiltották az ukrán piacról, az Egis esetében is megindították ezt az eljárást, valamint egyesek bojkottra szólítottak fel a Mollal szemben. „Ezek a cégek teljesen törvényesen működnek, semmifajta jogszabályt nem sértettek meg, működésük szabályos, egyetlen ‘bűnük’, hogy mivel nemzetközi vállalatok, ezért Oroszországban is van jelenlétük” – hangsúlyozta. Hozzátette: utóbbi ugyanakkor semmilyen nemzetközi jogszabályt nem sért, hiszen a részvétel a gyógyszeriparban és az energiaágazatban nem ütközik szankciós rendelkezésekbe.

„Ezért elvárjuk az Európai Uniótól, hogy lépjen fel az ukrán hatóságoknál annak érdekében, hogy EU-s tagországból érkező vállalatokat ne lehetetlenítsenek el

– húzta alá.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy az EU idén májusban teljes vámmentességet vezetett be az ukrán termékekre és szolgáltatásokra vonatkozóan 2023 közepéig, hogy ezzel is segítse a háborúba süllyedt országot, és hazánknak nincs ellenére a későbbi hosszabbítás sem.

„Ugyanakkor azt viszont elfogadhatatlannak tartjuk, hogy miközben Magyarország mindent megtesz Ukrajna támogatása érdekében (…), addig Ukrajnában magyar vállalatok működését lehetetlenítik el”

– szögezte le.

A miniszter újságírói kérdésekre válaszolva ezt követően megismételte, hogy a kormány kész megadni kétoldalú alapon az Ukrajnának szánt jövő évi európai uniós pénzügyi támogatás hazánkra eső részét, de a közös hitelfelvételt nem támogatja. Közölte, az erről szóló jegyzéket a kijevi magyar nagykövet átadta az ukrán külügyminisztériumban előző nap, azt kérve, hogy induljanak meg a tárgyalások az ügyben. Arra is kitért, hogy a kijevi nagykövetség munkatársai a nehézségek ellenére jól vannak, a diplomáciai képviselet működőképes, a munkavégzés alapvető feltételei az adott korlátok között fennállnak, de ha a helyzet változik, akkor azonnal kivonják a területről az érintetteket. Márki-Zay Péter volt közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt előző napi nyilatkozatával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ez csak megerősítette, hogy

„nekünk nem elsősorban a magyar ellenzékkel kellett megküzdenünk a választási kampányban, hanem azokkal a külföldi erőkkel, akik mögöttük álltak”. „Hála a Jóistennek, hogy Magyarországon nem a külföldi beavatkozók, nem Soros György, nem az Amerikából származó dollármilliók, hanem a magyar választópolgárok döntenek, mert Magyarországon demokrácia van”

– mondta.

Forrás: (MTI) Facebook

Kiemelt képünkön: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: MTI/Balogh Zoltán