A klasszikus „törököt fogtam” közmondás azt jelenti, hogy sikerült megszerezned, amire vágytál, elérted, amit akartál, ám az csalódást okozott, és hiába szabadulnál tőle, már nem tudsz.

A fényes tekintetű Nyugat elszámolta magát, nem is kicsit: míg pénzt-paripát nyakló nélkül invesztál az oroszokkal vívott proxyháborújába, tudja, hogy a globális erőegyensúly szempontjából nem épp a cár a főellensége. Hogyne tudná, ha valaki, hát Amerika ismeri a dörgést, az efféle tudásban szerzett gyakorlata mondhatni páratlan. Más kérdés, hogy csúcsra járatott tudatiparának köszönhetően mára alig akad a nyugati kultúrkörben olyan választópolgár, aki az egyensúly helyett ne valamiféle kozmikus igazságtételt várna a hamis, de legalább végletesen lebutított, „jóságos ukránok versus démoni oroszok” munkacímre hallgató, hónapok óta sulykolt narratívának köszönhetően.

Na, innen szép árnyalni a képet, de figyelj, most ez a felvonás következik.

Legyen a tételmondatunk az, hogy Zelenszkij elnököt – aki a színitanodában bizonyára hiányzott az USA barátaival megtöltött temetők történetét tárgyaló óráról – csőbe húzták.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a donyecki Makijivkában elkövetett orosz hadifoglyok lemészárlása előtt is, az ENSZ már 175 olyan estet tárt föl, amely során az ukrán hadsereg háborús bűnöket követett el. Persze, ez csak a jéghegy csúcsa, s annyit tesz, hogy nincs minőségi különbség az orosz és az ukrán hadsereg, mondjuk úgy, emberi jogi szemléletmódja között. A háborúkban egyébként is gyorsan olvad le a civilizációs máz, zászlóktól függetlenül, egyszóval a „hős harca a gonosszal” gyermekmesét tényleg a gyilkolást csak filmről ismerő, elpuhult, elhülyült liberális társadalmak fogadták tapsviharral. Zárójel bezárva.

Jöjjön egy kis kronológia.

November 8-án az USA-ban megkezdődtek a félidős választások, a republikánus Kevin McCarthy, a Képviselőház kisebbségi csoportjának vezetője már másnap közölte: elegendő mandátumot nyertek ahhoz, hogy ki lehessen mondani, a republikánusok többségbe kerültek az alsóházban.

„Világos, hogy vissza fogjuk venni a Házat”.

A médiacirkuszt most hanyagoljuk – jósolj nagyarányú győzelmet, így a kicsi inkább vereségnek tűnik majd –, a lényeg, hogy a Szenátusban maradt a régi felállás, egyetlen székkel, az alelnökével van meg a demokrata többség, a Képviselőház pedig visszakerült a republikánusokhoz. Mindez, amennyiben a republikánusok úgy döntenek, a jövőben igencsak megnehezítheti az Ukrajnának gurítandó további dollármilliárdok útját.

November 14-én, hétfő reggel elsőként a Kommerszant című moszkvai gazdasági napilap számolt be arról, hogy amerikai kezdeményezésre William Burns CIA-igazgató és Szergej Nariskin, az orosz hírszerző szolgálat főnöke Ankarában találkoztak. Február 24-e óta ez volt a legmagasabb szintű személyes találkozó orosz és amerikai tisztviselők között. A megbeszélésről érdemi információ nem került napvilágra – a beszámolók szerint mindössze csak az eszkaláció elkerüléséről és az atomfegyverek mellőzéséről, illetve hadifoglyokról volt szó. Blabla.

Előzőleg Mark Milley tábornok, amerikai vezérkari főnök sajtóhírek szerint azzal érvelt, hogy Ukrajnának tárgyalnia kellene Oroszországgal, Valerij Zaluzsnyij tábornok, az ukrán hadsereg parancsnoka azonban közölte:

„Az ukrán hadsereg nem fogad el semmilyen tárgyalást, megállapodást vagy kompromisszumos döntést.”

Itt szintén zárójelben jegyzem meg, hogy az ilyen típusú kijelentések két dologra utalhatnak: vagy az ukránok ennyire ostobák, vagy a közönségüket nézik annak. Egyébként Olena Zelenszka is azt nyilatkozta nemrég a BBC-nek, hogy ukrán győzelem nélkül nem lesz béke, ami szintén nem vehető komolyan egy olyan ország képviselőjétől, amely momentán a Nyugat lélegeztetőgépén vegetál.

November 16-án érkezett a hír, hogy előző nap, kedd este az ukrán határ melletti lengyel Przewodów városába orosz gyártmányú rakéták csapódtak, ketten életüket veszítették. Lengyelország köztudottan a NATO-tagja, így a hír hallatán aligha akadt európai polgár, aki ne érzett volna zabszemet a fenekében. Ám meglepően gyorsan, de még meglepőbb higgadtságról tettek tanúbizonyságot az érintett felek, egyetlen kivétellel – Zelenszkij ukrán elnök azóta is köti az ebet a karóhoz, hogy nem ők lőtték ki a rakétákat, vagy ha mégis, akkor sem az ő hibájuk.

Mondjuk egy kocsmai vitát simán alulmúló, ám annál harsányabb ukrán diplomácia szótárából a kérem, a köszönöm, és a pardon kifejezések gyárilag hiányoznak, mi magyarok ezt jól tudjuk. Ahogy azt is, hogy területet veszíteni nem elképzelhetetlen, sőt, akad rosszabb opció: ha a sajátjaiddal együtt zabrálják el. Ukrajnában jelenleg ez fordítva működik, az ukrán hősök lendületesen gyilkolják saját állampolgáraikat, attól függően, azok mely etnikumhoz tartoznak, vagy milyen nyelvet beszélnek, módszereiket tekintve pedig a fához fóliázós halálra fagyasztás a leghumánusabb népszokás.

Ám ha túllendülünk a stíluson, még mindig ott a kínzó kérdés, miszerint

egy tengeren túli faragású és amerikai szálakon mozgatott kék-sárga Pinokkió hogyan kelhetett életre?

Mióta ugyanis Biden elnök egyre gyakrabban hangoztatja, hogy Ukrajna döntését – akár folytatja a harcot, akár nem – az USA tiszteletben tartja, azóta egyre biztosabbak lehetünk abban, hogy Ukrajnának semmiféle beleszólása nincs a saját jövőjébe.

Egyszóval a kérdés az, hogy hirtelen miképpen önállósodhat és fordulhat szembe – még ha csak kommunikációs szinten is – az ukrán elnök azokkal, akik őt feltalálták, összeszerelték, és működtetik?

Vagy másképp kérdezem: biztos, hogy szembefordult? Nem lehetséges, hogy a rakéta-affért is épp olyan utasításra hajtotta végre, amilyenre eddig minden mást?

Miért gondoljuk, hogy az imázsépítés egyirányú utca?

Végül is, az amerikai deep state boszorkánykonyhájában nem az ukrán elnök volna az első, akit nagy elánnal felépítettek, majd leépítenek, amikor fordul a szélirány.

A rossz hír az, hogy bárki is Ukrajna vezetője, a háború végén egy frusztrált és fanatizált vagy egy elbizakodott és fanatizált embermassza marad a szomszédban, évszázados kulturális deficittel, állig felfegyverkezve. Ajvé.

Szép új vaskupolás jövő elébe nézünk.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko