Szerinted hány millió dolláros bébi Karácsony? – teszi fel a kérdést a Fidelitas Facebook-videójában.

Ozsváth Kálmán, a Fidelitas szóvivője a videóban felvetette: vajon „ki kapott 100 milliókat azért, hogy átadja másoknak Magyarország irányítását?”

Azt mondta, ismét eljöttek a Városházára, hogy számon kérjék Karácsony Gergelyt, „a millió dolláros bébit”, mert még mindig nem sikerült elszámolni azzal a több száz millióval, amelyet kampányra kaptak Amerikából.

Ozsváth Kálmán kijelentette: „elég volt azokból a baloldali politikusokból, akik guruló dollárokért eladják a hazájukat, és a hatalomért idegen érdekeket szolgálnak. Elég volt abból is, hogy Gyurcsány, Márki-Zay, Karácsony és az összes többi szankciópárti politikus éjjel-nappal hazudik arról, miként és legfőképpen miért kapták a dollármilliókat”.

„A Gyurcsány-show” folytatásában Karácsony Gergely „Gyurcsány magatehetetlen bébijének” szerepét alakítja.

„Előadja a kis ártatlant”, aki soha semmiről nem tud, és persze semmiről nem tehet. Ezzel szemben mi az igazság? „A rendszerváltás óta nem láttunk ilyen mértékű beavatkozási kísérletet Magyarországon, de ismerjük a Soros-kottát: pénz beszél, Karácsonyék bólogatnak” – mondta a Fidelitas szóvivője a Facebook-videóban.

Elég volt a dollárbaloldal politikusaiból, akik guruló dollárokért eladják a hazájukat és a hatalomért idegen érdekeket szolgálnak.

A Facebook-videó végén megkérik a követőiket, hogy a videó alatt kommentekben tippeljék meg, hogy szerintük

Karácsony hány millió dolláros bébi?

Forrás: Demokrata

Kiemelt kép: Fidelitas