A Bákó megyei Tanfelügyelőség azonnali hatállyal leváltotta Parjol község általános iskolájának igazgatóját a pusztinai csángó gyermekek hátrányos megkülönböztetése miatt – írta csütörtökön Ziaruldebacau.ro Bákó megyei hírportál a tanfelügyelőség közleményét idézve.

A portál híre szerint a Parjol községhez tartozó falvak iskolái a román nemzeti ünnep közös megünneplését tervezték a tanerők whatsapp-csoportjában, amikor az iskolaigazgató közölte:

a pusztinaiakat nem kell meghívni a december elsejei ünnepre, mert azok magyarok, és március 15-én ünnepelnek.

(Az igazgatónő – vélhetően tévedésből – március 14-ét írt.) Majd azt is hozzátette: „az anyjuk keresztje!”

A tanárok csevegéséről készült képernyőmentést a tanárok egyike eljuttatta a tanfelügyelőségnek, mely azonnal kivizsgálta az ügyet.

Megállapította, hogy pusztinai iskola „többségükben magyar nemzetiségű tanulóit” nem hívták meg a nemzeti ünnep alkalmából tartott ünnepségre, az igazgatónő pedig elismerte, hogy ő írta a sértő üzenetet.

A tanfelügyelőség a portálnak eljuttatott közleményében tudatta:

„Az incidens súlyosságára való tekintettel, figyelembe véve, hogy a nyilvánvalóan diszkriminatív megnyilvánulás megengedhetetlen különösen az iskolai közegben, és legfőképpen egy intézményvezető részéről, a Bákó Megyei Tanfelügyelőség Igazgatótanácsa 2022 november 29-én felmentette a tisztségéből a Parjol községi iskola igazgatóját.”

A tanfelügyelőség egyben azt is közölte, hogy elutasít minden olyan felelőtlen megnyilvánulást, amely mesterségesen kelt feszültséget olyan kis közösségekben, ahol különben a kölcsönös tisztelet és megértés szelleme uralkodik. Azt is hozzátette:

„Mindannyian románok vagyunk, és mindannyiunknak tisztelnünk kell december elsejét, Románia nemzeti ünnepét”.

Pogár László: nem egyedi eset, de legalább példát statuáltak

Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke az MTI-nek az eset kapcsán elmondta, nem föltétlenül azzal van a baj, hogy a pusztinai gyermekeket nem hívták meg a december elsejei ünnepségre, hanem azzal a tiszteletlen móddal, ahogyan viszonyultak hozzájuk. Úgy vélte: a tanfelügyelőségnek a megkülönböztetést elítélő határozott állásfoglalása intő jel lehet a többi iskola számára is.

A szövetség elnöke szerint bár december elsejéhez kapcsolódóan nem tud konkrét magyarellenes eseteket, hasonló ügyeket felidézni az elmúlt évekből, de tény, hogy a térségben,

Csángóföldön mindig vannak súrlódások, nem ritka, hogy a románok szidják a magyarokat. Szerinte ez csak egy eset a sokból, amely azáltal tűnik ki, hogy nyilvánosságra került.

„Szerintem ilyenek szinte napi szinten vannak” – szögezte le. Hozzátette ugyanakkor, hogy a helyzet sokat javult a kilencvenes évek, a kétezres évek eleje óta a térségben a román–magyar ellentétek tekintetében, de ma sem ritkaság az ilyesmi.

Forrás: MTI / kronikaonline.ro

Címlapkép: Magyar gyerekek nélkül tartották meg a december elseje alkalmából szervezett ünnepséget a perzsoji iskolában • Fotó: Ziaruldebacau.ro