És akkor a politológus vette a Képzett Románia-dossziét és szájon törölte vele Iohannist – írja Szántai János a Főtéren.

Persze nem konkrétan. És nagyon elegánsan. Pont ezért fájhat a nagy tervet hosszú évek óta lobogtató-lebegtető államelnöknek.

Van, ugye, ez a mesterterv, amellyel Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök előállt vagy nyolc évvel ezelőtt: a Képzett Románia. Vagyis hogy nagy oktatási reformok lesznek, meg képzett emberek, akik majd képzetten építik az országot. Írtunk mi is arról, hogy mennyire képes képzett embereket képezni (ez is egy mesterhármas) egy ország, ahol átlag évente váltják egymást a közoktatási miniszterek.

No, eltelt valahogy ez a nyolc év és most az történt, hogy egy tévéstúdióban megkérdezték Cristian Preda politológus professzort (volt államelnöki tanácsadót, európai parlamenti képviselőt), képzettebb lett-e Románia a nyolc év alatt, amióta Iohannis úr az állam elnöke (és az említett mesterterv szellemi atyja).

A rövid válasz abszolút lehangoló (és borítékolható) volt: nem.

De a hosszabb válasz sem túl szívderítő: Preda úr szerint Iohannisnak sem az egyetemi szférában, sem a líceumokban, egyéb iskolákban nem sikerült partnereket találnia a széles ívben belengetett oktatási változások megvalósítása érdekében. Persze, mindenütt fogadják, mert az emberek udvariasak, de az elégedetlenség hatalmas. Az ok pedig az, hogy lényegében senki sem érti, mit akar Iohannis, a bejelentéstől számított hetedik évben közzétett jelentés egyfajta bürokratikus, ködben ázó szöveg, ami gyakorlatilag értelmezhetetlen.

Preda úr ugyanakkor felhívta a figyelmet arra a csigalassúságra, amely bármilyen romániai oktatási reformot kiválóan jellemez. Ugye, hét évre volt szükség, hogy nagy nehezen elkészüljön a Képzett Románia program jelentése. Aztán Iohannis megígérte: három hónapon belül a kormány asztalán landol a reformokkal megtűzdelt közoktatási törvény. És eltelt azóta másfél év.

Ha ehhez hozzácsapjuk a jó államelnök és emberei abszolút steril és bürokratikus kommunikációs stílusát, ne csodálkozzon senki, ha az akadémiai és iskolai elit csak áll és bámul, mert nem tudja, mit akar mondani a „költő”.

Igaz, hogy Klaus Iohannis éppen Görögországban tartózkodik (munkalátogatáson, persze), de biztosra vehető, hogy tanácsadói átadják neki Cristian Preda pofonüzenetét. A nagy kérdés az, mit fog válaszolni rá. Valószínűleg semmit. A másik kérdés, tisztulni fog-e valamelyest a Képzett Romániát belengő bürokratikus köd? Az elmúlt nyolc évből kiindulva, valószínűleg nem. Gratulálunk, elnök úr!