Súlytalan, helykereső szereplőkkel, ötlettelenül indult el a Gyurcsány-párti televízió, de legalább többször sulykolta a „lop” szót, mint Márki-Zay Péter szokta.

Pártszimpatizánsaikat hard rock zenével kívánta felrázni a műsorkezdet visszaszámlálása alatt a debütáló DK TV. A médiumindítással a célok elegyesek lehetnek: a Gyurcsány-párt úgy érezhette, árvák a médiatérben, senki nem őket képviseli vegytisztán, úgyhogy

a jobboldali médiumokon számon kért függetlenséget, pártatlanságot és objektivitást sutba dobva létrehozták saját párttelevíziójukat.

Talán azt is érezték a DK kommunikációs tanácsadói, hogy még ha jó korán árnyékkormányt állítottak is fel Dobrev Klára vezetésével, a Nyugati fény, a Népszava, a HVG és számtalan más baloldali orgánum nem elegendő ahhoz, hogy választásokat nyerjenek a következő években, ráadásul az ATV néha többszempontúsággal kísérletezik. (Gyurcsány Ferenc egyik tanácsadója, Gábor György haragszik is az ATV-re, egyenesen bojkottálja.)

A DK TV-nek, ha jól értelmezzük, egyelőre egyetlen műsora van, a péntekenként jelentkezni kívánó DK Szubjektív, ami egyelőre egy nagyon kínosan meghitt, belterjes beszélgetős műsor… talán a Heti Hetest szeretné feltámasztani. „Mostantól van mit nézni” – hangzik a médium szlogenje, hogy ezzel is

egy enerváltan szénsavas, túlcukrozott málnaszörp apró buborékjába zárja azokat, akik szerint Dobrev Klára lenne a legszimpatikusabb miniszterelnök-jelölt 2026-ban.

A szereplők/vendégek rendkívül súlytalanok, ám láthatólag kitörési pontot keresnek megfeneklett karrierjükből. A legtragikusabb nem is az ex-belügyminiszter, Kuncze Gábor, akinek egy poénja sem ül már, hanem Kálmán Olga, aki ATV-s műsorvezetői székét hagyta ott egykor azért, hogy Gyurcsányék bukott főpolgármester-jelöltje, majd parlamenti képviselője legyen.

Kálmán Olga ezzel nyilvánvalóan elárulta – az amúgy senki által el nem hitt – függetlenségét, de most úgy vélhette, a DK TV-ben legalább eredeti szakmájának illatát visszanyerheti.

Szétbeszélte hát az első adást, jó szokása szerint közbevágott másoknak, ami miatt (és itt revideáljuk iménti megállapításunkat, miszerint egyetlen jó poénja sem volt Kunczénak) az idős belügyér megemelt hangon föltette a költői kérdést: „Nem lehetne azt a hangszigetelt szobát, ami a köztársasági elnöknek van, megépíteni az Olga körül?!”

Kálmán Olga bizony elfeledkezett arról, hogy a DK TV-ben nem ő a műsorvezető, hanem a (dísz)fiatal Szuhai Botond… Pont azáltal, hogy túl intenzív jelenlétével, tűpontosnak szánt pártfelfogásával már az első pillanattól kezdve meg akarta menteni a DK TV rémes első adását, épp az ellenkezőjét érte el – bár tapsot így is kapott a pár tíz, stúdióba meghívott nézőtől.

Kálmán fő attrakciója mégis az az igyekezet volt, amivel Kocsis Máténak akart bevinni egy gyomrost.

Ezt az elszólást találta kivitelezni az uniós források befagyasztása kapcsán: „Több mint groteszk Kocsis Mátétól azt emlegetni, hogy ki miatt sikerült megszabadítani Magyarországot 3000 milliárd forintnyi támogatástól…” Nyilván véletlenül, de egzaktan vallotta be ezzel, hogy a „sikerült megszabadítani”, az csak a DK vezette baloldal műve lehet, míg a „ki miatt” a Fideszre utal. Felmerül a kérdés, hogy

akkor most Gyurcsányék feláldozták a covid és a  háborús válság sújtotta ország-érdeket a hatalomváltás kétes reményében?

Az egyre karikásabb szemű Gréczy Zsolt súlytalanságát sem kell bizonyítani, ahogy azt sem: nyilván még mindig kompenzálni akar azután, hogy napvilágot láttak – hm – kényeztető képei. Különben az otthonról bejelentkező Vágó Istvánt miért buzdította volna ezekkel a derűs szavakkal gyógyulásra:

„Csak tedd kezed a képernyőre!”

Maga a kiérdemesült játékmester Vágó egyébként kvízízű mosollyal mondta stúdióban szereplő társainak: „Nagyon remélem, hogy legközelebb már veletek lehetek. Ha számítotok rám, jövő pénteken már ott szeretnék lenni.”

Nemcsak a szereplők, de a műsor ötletei is súlytalanok voltak, Kocsis Mátéról ugyan Kuncze gőgösen megkérdezte, ki az, mégis a Fidesz-politikus fölvetéseit elemezték hosszú percekig, később minden résztvevőnek el kellett mondania, mely nézői kommentet tartja a legjobbnak.

A műsorban egyébként Gréczy Zsolt tolmácsolta a Brüsszelben áskálódó hazai baloldali pártok gőgös nézetét is:

„Bárki más lenne a miniszterelnök és nem Orbán Viktor és nem fideszes, ezek az uniós pénzek egy hónapon belül elindulnának Magyarországra”.

Ezt találta mondani Gyurcsány bizalmasa, holott az exminiszerelnök 2006-ban bevallotta: unióval szemben bevetett „trükkök százai” kellettek a túléléshez.

Kuncze pedig leplezetlenül így látja a jobboldali tábort: a Fidesz-kormány „egyelőre következmények nélkül csinálhatja a korrupciót, mert van az a nagyon stabil tábora, aki se lát se hall”!

A DK TV innovációfokára jellemző, hogy körülbelül számtalanszor hangzott el benne a lop, lopás szó. Félő azonban, hogy az 1300 nézőtől, aki élőben nézte a DK TV-t, bizony elloptak a műsor vendégei egy értékes órát, amit hasznosabban is tölthettek volna.

Forrás: Mandiner/Joó István

Kiemelt kép: YouTube