Mire akarják rászorítani Oroszországot?! Hogy hagyja abba a háborút? Akkor miért nem tárgyalnak vele erről?

Csúnya Hitler,-mondogatják Putyinra, olyannal meg nem tárgyalunk, egy tapodtat sem engedünk az agresszornak. Hát akkor miért fogadták olyan nagy szeretettel mindenhol-még Magyarországon is az elvtársak – a Belgrádot bombázó Clintont, az Irakot lerohanó Busht, az Arab Tavaszt kirobbantó és Szíriát bombázó Obamát? Ők nem agresszorok voltak ugye? Nem is, hanem csak védték a jenkik érdekeit! Ezen agresszorok célja nem volt más, mint az Egyesült Államok érdekszféráit kiterjeszteni ameddig csak lehet. Ha kell háborúval, melyet úgy kell beállítani, hogy valakiket védünk egy adott térségben.

Már a narancsos forradalom óta azért megy a harc, hogy az oroszok hasában lévő Ukrajna, melynek főként a Szovjetunió bolsevista berendezkedése miatt kicsit túlterjedtek a határai, most végre amerikai befolyás alá kerüljön. Katonailag is. Az EU pedig tényleg úgy viselkedik, mint az USA 51. tagállama, ahogy Medvegyev fogalmazott. Saját magát lövi folyamatosan lábon a szankciókkal, ahelyett, hogy önálló arculatot öltene végre és tárgyalna. Már csak azért is, – már ha moralizálunk -, hogy csökkentse az ukrán nép szenvedéseit, és reményt adjon nekik, hogy van békés kiút. Mindenki próbál Hitlerre mutogatni, hogy lám-lám vele is tárgyaltak és mi lett a vége? A történelem nem ismétli önmagát, az emberek ismétlik a történelmet. Oroszország hatalmas, komoly kincsei vannak, nem lehet gazdaságilag megfojtani. Ha nem tudsz valakit legyőzni, akkor köss vele békét!

Ha Putyint ördögnek tartják, akkor az ördöggel is tárgyalni kell! Nem lehet cinikusan azt mondani, hogy azzal nem megyünk semmire, hát meg se próbáljuk. Inkább abban reménykedünk, hátha az ukrán Dávid leparittyázza nekünk az orosz Góliátot! Mert ez így korrekt politikailag?

Itt az idő, hogy Európa végre a békét hozó galamb legyen, ne az Egyesült Államok héjája.

Kiemelt kép: Getty Images