Fel kell hívni Európa figyelmét arra, hogy a nemzeteket, nemzetiségeket nem lehet szétszakítani egymástól – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Békés megyei nemzetiségi díjak átadásán kedden, Méhkeréken.

Soltész Miklós érthetetlennek és elfogadhatatlannak nevezte azt a brüsszeli döntést, amely Horvátországnak megadta, de Romániától és Bulgáriától megtagadta a schengeni övezethez való csatlakozás lehetőségét. Ezeket az országokat „másodrendű nemzetekként, az ott élőket másodrendű polgárokként tekintik Brüsszelben” – fogalmazott.

Mindeközben itt, Magyarországon a nemzetiségek békében élnek egymás mellett, őrzik kultúrájukat, identitásukat, közösen ünneplik egymást. Ezt, ahogyan a beruházásokat – templomok és oktatási intézmények felújítását, közösségi programok szervezését – a magyar kormány eddig és ezután is támogatni fogja.

Nem könnyű ezt akkor, amikor „békétlenség van a világban”, aminek az az oka, hogy sokan nem értették meg: a népek és a nemzetiségek egymásra vannak utalva.

Soltész Miklós elmondta, csak Békés megyében ötmilliárd forintot meghaladó összegben támogatták ezeket az identitáserősítő programokat, fejlesztéseket az elmúlt 10-12 évben. A cél és a feladat, hogy mindez folytatódhasson, mert a Magyarországon élő nemzetiségekkel való jó kapcsolat, a rájuk való odafigyelés pozitívan hat az országok közötti kapcsolatokra is.

A Békés megyei nemzetiségek napi díszünnepségen átadták a Békés megyei nemzetiségi díjakat.

A méltatások szerint a szlovák nemzetiség kitüntetettje 2022-ben Csasztvanné Vass Mária Edit pedagógus, népdalénekes, kórusvezető lett, aki több mint négy évtizede tanít a szarvasi Szlovák Általános Iskolában, emellett tagja a Tessedik Táncegyüttesnek és a Szarvasi Szlovák Népdalkörnek.

A német nemzetiség kitüntetettje Körösi Mihály lett, aki nyugdíjazásáig tanár, iskolaigazgató volt, emellett természet- és környezetvédő, helytörténész. A Gulág és Gupvi Kutatók Nemzetközi Társaságának tagjaként munkásságáért Magyar Érdemkeresztet kapott.

A román nemzetiség kitüntetettje Bekán Anca, a hazai románság egyik jelentős újságírója lett, aki szabadidejében a hazai román nemzetiségi közösség népviseletének megőrzésén fáradozik. Elhivatottságának köszönhetően mára a gyulai és a méhkeréki román óvodások és iskolások az általa varrt, hímzett ruhákban szerepelnek az ünnepségeken.

A roma nemzetiség kitüntetettje Papp János tanár, a földtudományok doktora, közoktatási vezető lett. Az Országos Roma Önkormányzat pedagógiai szakértőjeként több felzárkóztatást segítő európai uniós programban vett részt. Nevéhez fűződik a lovári (cigány) nyelvkönyv, szótár és vizsgafeladat gyűjtemény megalkotása. Az Oktatási Hivatal szakértőjeként 2013-ban felkérték a lovári nyelvvizsgáztatás ellenőrzésére, vizsgafeladatok szerkesztésére. Ezt később az úgynevezett EZRA Nyelvvizsga Rendszer kidolgozása, majd a vizsgaközpont létrehozása követte.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Rosta Tibor