Megbukott a szlovák kormány a csütörtöki parlamenti bizalmi szavazáson. Délelőtt még a kabinet megmentése érdekében Igor Matovič (OĽaNO) a pénzügyminiszteri tisztségről való lemondását is felajánlotta.

Elfogyott a levegő a pozsonyi kormány körül, így a sorsdöntő csütörtöki parlamenti szavazáson megbukott a kabinet – közölte csütörtök délután az Új Szó. A miniszterek és a kormányfő menesztése mellett hetvennyolc képviselő szavazott, húszan pedig tartózkodtak. A parlamentben összesen százkét honatya volt jelen.

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője közvetlenül a szavazás előtt arra kérte a mozgalmának képviselőit, hagyják el a parlament üléstermét. „Nem fogunk részt venni egy újabb korrupcióellenes kormány kivégzésében” – tette hozzá Šipoš.

Délelőtt még a helyzet megmentése érdekében Igor Matovič (OĽaNO) a pénzügyminiszteri tisztségről való lemondását is felajánlotta. De csak akkor, ha az SaS visszavonja a kormánnyal szemben beadott indítványát, és az állami költségvetést is megszavazza. A pénzügyminiszter távozását az OĽaNO egyes politikusai is elfogadható áldozatnak tartották, de a mozgalomban ezt mások árulásnak tekintették.

Az SaS azonban elutasította Matovič ajánlatát, szerintük a bukás elkerülhetetlen. Délutáni közleményükben azt írták, a kormány már nem érdemli meg a bizalmukat, elvesztette ugyanis a korrupcióellenes jellegét. Arra is emlékeztettek, hogy a költségvetés jelenlegi tervezetét nem tudják támogatni. Hozzátették, nem hajlandók a jelenlegi káosz fenntartásában közreműködni.

A sorsdöntő szavazás előtt több független képviselő is úgy nyilatkozott, ha a kormány és az ellenzék nem állapodik meg az előre hozott parlamenti választás időpontjában, akkor a kabinet bukására voksolnak.

A magyar pártokból álló Szövetség szerint Szlovákiában mielőbb ki kell írni a választásokat.

„E.Heger kormánya már rég elveszítette a választók bizalmát, ma pedig a parlament is megvonta tőle a bizalmat. A bizalmatlansági szavazás véget vetett az inkompetens kormányzásnak és a szeptember óta tartó koalíciós káosznak” – olvasható a Szövetség által kiadott közleményben.

„A Szövetség párt ismét felszólítja az illetékeseket, hogy találják meg a legoptimálisabb és leggyorsabb megoldást az előrehozott választások kiírására. Ebben a helyzetben Szlovákiának olyan megoldásra van szüksége, amely a Szlovákia jövőjéről való döntés jogát visszaadja a választóknak. Eljött az új választások ideje.”

Forrás: Magyar Hírlap/Felvidek.ma

Kiemelt kép: Wikimapia