– Jó, hogy itt vagy köztünk! Hajrá, Szolnok! – köszöntette közösségi oldalán a Momentum elnöke Miskolczi Lászlót. Gelencsér Ferencék nem győzték hangsúlyozni azt is, hogy a szolnoki önkormányzati képviselőt a DK-tól igazolták.

Az utóbbi hetekben ugyanis rengeteg momentumos politikus csatlakozott Gyurcsányékhoz, ezt próbálja ellensúlyozni a Momentum.

Ahogyan arról már korábban is beszámolt a sajtó, Gelencsérék sorra veszítették el pozícióikat a Gyurcsány-párttal szemben, és a mostani, szolnoki igazolás sem tűnik igazi erősítésnek.

Miskolczi László 2019-ben a baloldali kompenzációs listán jutott be a szolnoki közgyűlésbe, majd lett alpolgármester a megyeszékhelyen. Három év múlva aztán baloldali kezdeményezésre váltották le pozíciójából.

Érdemes felidézni, hogy Szolnokon a képviselő-testületben baloldali többség alakult ki, a polgármester viszont a fideszes Szalay Ferenc maradt. Ahogyan az országszerte jellemző volt, a baloldali többség itt is hamar atomjaira hullot, ez vezetett a most a Momentumba igazolt Miskolczi leváltásához is.

Az április végi szolnoki közgyűlés után lapunk is beszámolt arról, hogy a DK-s alpolgármester leváltását a helyi Momentum vezetője, Bóka Éva kezdeményezte.

A momentumos önkormányzati képviselő ezen a testületi ülésen komoly kritikával illette a városüzemeltetésért felelős alpolgármester elmúlt években végzett tevékenységét, továbbá azt is kifejtette, hogy a szolnoki ellenzékben nincs összefogás, bizalom és alázat sem.

Miskolczi László leváltása mellett végül 11-en szavaztak, a 18 fős testületből, az már csak hab a tortán, hogy a Magyar Narancs információi szerint pár nappal korábban a DK-ból is kirúgták, mert nem voltak elégedettek a kampányban nyújtott teljesítményével.

Az egyelőre kérdéses, hogy ilyen előzmények után miben segítheti majd a Momentum munkáját a bukott alpolgármester. Az bizonyos, hogy a helyi Momentum vezetőség nélkül maradt, ugyanis Bóka Évától hamar elhatárolódott pártja, miután bírálta a helyi baloldalt, és mostanra weboldalukon sem szerepel momentumos politikusként.

A Szolnoki Többség nevű frakció egyébként nemcsak amiatt szűnt meg valódi többségi frakcióként működni, mert négyen is kiléptek belőle, hanem mert az egyik helyi DK-s képviselő, Fajcsák Károly lemondott egyéni képviselői helyéről, emiatt időközi választást kellett tartani.

A június végén tartott választást aztán a Szalay Ferenc (Fidesz–KDNP) polgármester által támogatott, egy helyi civil szervezet által indított jelölt, Menkó Gyula nyerte meg, így a 10-8-as bal-jobboldali arány 9-9-re módosult.

Forrás: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Facebook