A svéd legfelsőbb bíróság megtagadta Bülent Kenes gülenista török újságíró kiadatását Törökországnak. Mindezt annak ellenére, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök név szerint követelte az ellenzéki aktivista kiadását. Ankara jelezte, csak akkor támogatja a svéd és a finn NATO-csatlakozást, ha a két ország felhagy a „terroristák” támogatásával, és kiadja a török kormány által megnevezett ellenzéki személyeket és kurd menekülteket.

A Svédországban menekültstátust élvező ellenzéki aktivistát Recep Tayyip Erdogan török elnök név szerint is megemlítette a „terroristák” kiadatására vonatkozó követelésében, amelynek teljesítését előfeltételként szabta Svédország NATO-csatlakozásának jóváhagyásához.

A svéd legfelsőbb bíróság szerint számos akadálya van annak, hogy visszaküldjék a Zaman angol nyelvű napilap egykori főszerkesztőjét, akit Törökország azzal vádol, hogy részt vett a Recep Tayyip Erdogan török elnök megbuktatására irányuló 2016-os puccsban.

A Kenes ellen felhozott vádak Svédországban nem számítanak bűncselekménynek, ami az ügy politikai jellegével és az újságírónak megadott menekültstátussal együtt lehetetlenné teszi a kiadatást – hangsúlyozta Petter Aspaz bíró.

Az adott személy politikai meggyőződése miatt fennáll az üldöztetés veszélye is. A kiadatásra ezért nem kerülhet sor – tette hozzá a bíró.

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.

Kép: MTI (Recep Tayyip Erdogan török államfő és Ulf Kristersson svéd miniszterelnök)