Ahelyett, hogy az Európai Unió értelmes kérdésekkel, új energiaforrások keresésével, az infrastruktúra fejlesztésével foglalkozott volna, az elmúlt hónapok a gázársapka körüli szerencsétlenkedéssel mentek el – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s energiaügyi miniszterek ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Magyarország semmi szín alatt nem támogatja a földgázra vonatkozó ársapka bevezetését, az ugyanis „káros, veszélyes és teljesen felesleges” intézkedés.    

Szavai szerint ezzel olyan eseményekre szeretne reagálni a közösség, amelyek augusztusban történtek, s az csak a bevezetés szükségtelenségét bizonyítja, hogy azóta is jól megvolt a kontinens ársapka nélkül. „Ráadásul a korlát elrendelése áremelkedéshez vezethetne, egyrészt az elérhető mennyiség csökkenése miatt, másrészt azért, mert annak szintjét a jelenlegi piaci ár fölött húznák meg” – figyelmeztetett a tárcavezető.

Forrás: MTI

Nyitókép: Facebook