Nagyjából a Black Lives Matter-mozgalom megerősödése óta a sportban is divatba jött a sportolók, csapatok kéretlen politikai véleménynyilvánítása. Ez a jelenség rendkívül megosztó, így a sportdiplomácia is jobbnak látta a politika távol tartását. A katari foci VB-n előbb a szivárványos karszalagok viselését tiltották be, majd az ukrán Volodimir Zelenszkij elnök VB-döntő előtti beszédét utasította vissza a FIFA. Az új szelek a Forma-1-et is elérték, a versenyzőknek a következő szezontól engedélyeztetniük kell politikai vagy vallási témájú nyilatkozataikat.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden jelentette be, hogy a sportszabályzatba új záradék került, amely az előzetes jóváhagyásra vonatkozik. Ez alapján a versenyzők a jövőben megszegik a szabályokat, amennyiben a FIA előzetes jóváhagyása nélkül „politikai, vallási vagy személyes jellegű nyilatkozatot adnak vagy akár megjegyzéseket tesznek”. A szabályozás vonatkozik arra is, amikor nézeteiket a nyilvánosság számára elérhető módon – például közösségi oldalakon vagy ruházatukon – jelenítik meg, és ezzel megsértik a szervezet semlegességét.

A közelmúltban F1-es világbajnok pilótaként Lewis Hamilton és Sebastian Vettel foglalt állást politikai vitákat kiváltó kérdésekben.

MTI

Fotó: The Sun