Hálaadást, megtérést és békét szorgalmazott az idei karácsonyon Ferenc pápa, aki szokása szerint szókimondóan beszélt egyháza tagjaihoz a Vatikán Államban dolgozó bíborosokat és püspököket fogadva az ünnepek előtt csütörtökön, egyebek között kijelentve, hogy az egyház tagjai számára a legnagyobb veszélyt az „udvarias ördög” jelenti, „aki zajcsinálás nélkül érkezik, virággal a kezében”.

Ferenc pápa a Vatikán csaknem háromezer egyházi és világi dolgozójának képviselőit fogadta. Először az apostoli paloták úgynevezett áldási termében mondott beszédet a kúrián, vagyis a szentszéki államtitkárság és a pápai állam többi kiemelt hivatalában dolgozó egyházi személyeknek.

Ferenc pápa szokásának számít, hogy az ünnepi jókívánságokkal egy időben bírálja, tanácsolja, buzdítja egyháza tagjait. Az idén azt hangoztatta, hogy az egyház történetében gyakran volt szükség „fordulatra”, és annak igénye a mai korban is tapasztalható. Példaként az utóbbi években indított szinodalitás folyamatát említette, vagyis a kollegiális döntéshozatalra tett törekvéseket.

Ferenc pápa úgy vélte, utóbbiakkal szemben áll a meggyőződés, hogy semmi szükség nincsen az evangélium mélyebb megértésére, mintha annak üzenete minden egyes korban ugyanazt a formát öltené.

„A formának azonban változnia kell annak érdekében, hogy a lényeg mindig ugyanaz maradjon” – jelentette ki. Szent Pált idézve igazi eretnekségnek nevezte, ha az egyház tanítása nem illeszkedik a mindenkori nyelvezethez és életkörülményekhez.

„A konzerválás a krisztusi üzenet életben tartását, nem pedig bebörtönzését jelenti” – mondta Ferenc pápa. Úgy vélte, az egyház tagjai számára a legnagyobb veszélyt az „udvarias ördög” jelenti, „aki zajcsinálás nélkül érkezik, virággal a kezében”.

Ferenc pápa elnézést is kért egyháza tagjaitól, amiért gyakran keménynek hangzó véleményt mond, „nem azért, mert nem hiszek a kedvességben és gyengédségben, hanem azért, mert jobb a simogatást a szenvedőknek és elnyomottaknak fenntartani”.

Karácsonyi beszédében kitért a béke témájára is. Kifejtette, hogy az emberek között nagy a béke iránti vágy. Megemlékezett a mártír Ukrajnáról és a világ más részén zajló konfliktusokról.

„A háború és az erőszak mindig kudarc.

A vallásnak nem szabad táplálnia a konfliktusokat. Az evangélium mindig a béke evangéliuma, és egyetlen háborút sem tehet szentté Isten nevében” – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy a béke kultúráját nem csak a népekben és nemzetekben, hanem minden egyes szívben fel kell építeni.

Megjegyezte, nem csak a fegyverek vezethetnek erőszakhoz, hanem létezik verbális és a lelki erőszak, és hasonló hatása van a hatalommal való visszaélésnek, sőt a másik háta mögötti rágalmazásnak is, amely szintén nagyon fáj és pusztító hatása lehet.

„Tegyünk le minden fegyvert, senki se éljen vissza saját helyzetével, szerepével a másik megalázására” – mondta Ferenc pápa.

 

Forrás és teljes cikk: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: Fabio Frustaci/Vatican News