A Szent Család ünnepét idén december 30-án üli a katolikus egyház, melyet rend szerint karácsony utolsó vasárnapján tart.

Mivel a vasárnap már az új évre esik, ezért karácsony nyolcadának 6. napján tartja az ünnepet, hirdetve az egész világ számára: a család – mely apából, anyából és gyermekből áll – a nemzet és a társadalom szilárd alapja.

A Jézus, Mária és József alkotta szent család iránti tisztelet több évszázados múltra tekint vissza, melyet XIII. Leó pápa vezetett be 1893-ban. XV. Benedek pápa 1921-ben az egész világegyház számára előírta a Szent Család megünneplését.

A karácsonyi ünnepkörbe tartozó emléknap, a karácsony misztériumáról való további elmélkedésre szólítja fel a hívő közösséget, rávilágítva a család fontosságára, példaként állítva a Názáreti Szent Családot minden keresztény család számára.

Ezen a vasárnapon a templomokban, a szentmise keretében a lelkiatyák a családokért imádkoznak és megáldják a gyermekeket a templomban felállított betlehemi jelképek előtt.  A családok, akik beengedik a családjaikba Istent, együttes erővel leküzdik a nehézségeket.

Szent család 21. századi

“Hagyjuk anyut pihenni” című, 21. századi alkotás Fotó: Katolikus.ma

Az édesanyák bizalommal fordulhatnak Máriához, az égi édesanyához. József, a családfő alakja erőt és biztonságot sugároz, bár az evangéliumban rejtve marad a személye. Ez a rejtettség, az Istenbe vetett csendes és mély, feltétlen bizalom lehet a családapák erénye.

Szent II. János Pál szerint az a család, amelyik együtt imádkozik, együtt is marad.

Ima a családokért
Istenünk, te ragyogó példaképnek
állítod elénk a Szent Családot.
Segíts, hogy nyomukban járjunk,
gyakoroljuk a családi élet erényeit,
mindig egyek maradjunk a szeretetben,
és így atyai házadban örvendezzünk
örök jutalmadnak.
Krisztus a mi Urunk által.
Amen.

Nyitó képünkön: Szent Család ábrázolása a spanyolországi Szeplőtelen Fogantatás székesegyházban Fotó: Wikipédia

Forrás: Berényi Kornélia/Felvidék.ma