Szentkirályi Alexandra biztató szavakkal kívánt minden magyarnak boldog új évet.

– Boldog új évet, Magyarország! A 2022-es év mindenkinek nehéz volt, a szomszédban ráadásul még mindig fegyverek ropognak, miközben az európai gazdaságot olyan szankciókkal bombázzák, amelyek veszélyeztetik mindazt, amit az elmúlt években elértünk. Bízzunk benne, hogy a 2023-as év békét hoz majd – mondja a Magyarország Kormányának Facebook-oldalára feltöltött újévi köszöntő videóban Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

– Idézzük fel mindazt, ami a mostani háborús helyzetben is bizakodásra ad okot. Magyarországon béke, biztonság és stabilitás van. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően biztosított az energiaellátásunk, ahogy a rezsicsökkentett ár is, ami a gáz és az áram esetében is a legalacsonyabb Európában a lakosság számára.

Rekordon a foglalkoztatás, vagyis a nehéz helyzet ellenére is sikerült megőrizni a munkahelyeket. A gyermekes családok, a nyugdíjasok és a magyar vállalkozások pedig biztosak lehetnek abban, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük őket

– mondta a videóban Szentkirályi Alexandra.

– A kormány minden erejét és erőforrását ezekre a célokra fordítja az új évben – teszi hozzá a kormányszóvivő.

Forrás és kép: magyarnemzet.hu/ Szentkirályi Alexandra Facebook