„Tényleg azt gondolom, hogy háborús állapotokat, fény- és hanghatásokat imitálni egy valódi háború árnyékában finoman szólva sem ízléses, de még nagyobb baj a szabályok ignorálása.” Helyszíni riportunk.

Róbert a harmincas évei közepén költözött Budapestről az agglomerációba, majd’ húsz éve, egy akkor még alig ötezres lélekszámú településre. Azóta a lakosság elérte a 12 ezer főt, a községből város lett, eltűntek a beépítetlen telkek, a régi házak helyére újak nőttek, csak az infrastruktúra maradt a régi.

„Felemás helyzet ez – mondja Róbert –, persze akad jó oldala is, de a tömeggel érkező új mentalitás nem tartozik a pozitívumok közé.”

Az utak legalább fele még ma sem kapott szilárd burkolatot, és nem bírja el az újonnan érkezőkkel megjelenő autóforgalmat. A közlekedési koncepció évtizedek óta változatlan, ahogy az Ófalu, a város főtere is – mintha megállt volna az idő. Alvó településnek nevezik a Diósdhoz hasonló kisvárosokat, itt azonban az önkormányzat évtizedes passzivitása csak még inkább ront a helyzeten.

„A kétezres évek elején ez még tényleg egy csöndes kis település volt, a Nagytétényhez közeli oldalán csak a vonatot hallottuk olykor, széljárástól függően. Mióta az M0-s autópályát kiszélesítették, a zajvédelem elégtelenné vált, bár a fővárosból érkezőket ez szemmel láthatóan a legkevésbé sem zavarja” – folytatja Róbert, de gyorsan rá is térünk a szilveszterre, végül is ezért látogattuk meg.

Mióta a tűzijátékok megjelentek kereskedelmi forgalomban és egyre több túlkapás figyelhető meg, két tábor feszül egymásnak – az állattartóké és a tűzijáték szerelmeseié –, bár nyilván akadnak közös metszetek, mégis, e két tábor a leghangosabb, a kereskedők pedig nem kérdés, mely tábort erősítik. Róbert nem köntörfalaz amikor kijelenti, hogy konzumidiotizmusnak tartja ezt a szórakozási formát – különös tekintettel a szomszédban dúló háborúra –, mégsem az eszközökkel van baja, hanem a felhasználás módjával.

„Tényleg azt gondolom, hogy háborús állapotokat, fény- és hanghatásokat imitálni egy valódi háború árnyékában finoman szólva sem ízléses, de még nagyobb baj a szabályok ignorálása.

Olyan ez, mint a KRESZ, ahol nem véletlenül vezették be a zéró toleranciát az alkoholfogyasztással kapcsolatban. Pedig a többség vezetési képessége aligha csökken egy pohár sör vagy bor elfogyasztása után, vannak országok, ahol ez bele is fér, de nálunk nem, mert képtelenek vagyunk betartani a szabályokat. Ezt látom a tűzijátékokkal kapcsolatban is, itt már 28-29-én elkezdődnek a próbagyakorlatok, és 1-én még simán ellövik a maradékokat.

Erre pedig egyetlen beteg, vagy idős, vagy kisgyerekes, vagy állattartó sem tud felkészülni. A véletlenszerűségre nem lehet.”

Bonyolítja a helyzetet, hogy az eszközöket maga a gyártó is differenciálja, Róbert a 3. osztályba tartozó pirotechnikai termékekről beszél, amelyeket kizárólag nagykorú személyek vásárolhatnak, ők is csak december 28. és 31. között. Engedély nélkül birtokolni és tárolni szintén csak ebben a négy napban lehet, engedély nélkül felhasználni, fellőni pedig kizárólag december 31-én 18:00 órától január 1-én 06:00 óráig szabad. Ez az a szabály, amelyet sokan nem tartanak be, visszaélve a helyzettel, azzal, hogy egy kertvárosban a tettenérés, így a szankcionálás is szinte lehetetlen.

„A fényhatások ellen tudunk védekezni – folytatja –, de a zaj ellen nem. És itt nem csak az állatokról van szó, hanem az idősekről, betegekről, csecsemőkről is. Amikor pedig egy társadalom eljut oda, hogy egyesek szórakozása ellehetetlenít másokat, az nem jó irány.

Nálunk szilveszterkor a leggyakrabban elhangzó tőmondat a semmi baj! Ez mégis mit árul el?”

Róbert kertjében elhullott tűzijáték-darabok hevernek, a két öreg német juhász reggel, miután mindannyian együtt mennek ki a házból, óvatosan szaglássza őket, segítenek a gazdájuknak felkutatni mások szemetét. A kérdésünkre, hogy konkrétan miként telt az éjszaka, Róbert azt válaszolja, hogy túlélték, de évről évre nehezebb.

„Maxi, az idősebb kutya 14. éves, nem hittem volna, hogy megéri az Újévet. Két éve szedi a Trocoxilt, egy csodaszert, amely az ízületein segít, de karácsony előtt nem tudott felkelni. Kihívtam az orvost, aki még talált ideget a lábában, kapott szteroidod, és hát kellett egy hét, mire a gyógyszerek visszahúzták annyira, hogy egyedül tudjon járni. De Maxi nem akar meghalni, és én nem veszem el az életét, amíg nem bénul le teljesen, karácsony alatt amúgy se tettem volna meg. A kisebb is 12. éves, ezek befogadott kutyák, és a német juhászokról azt sem árt tudni, hogy míg fiatalon a jég hátán is megélnek, minél idősebbek, annál érzékenyebbé válnak, a szilveszter környéki robbantások pedig teljesen kiborítják őket. Bent vannak velem végig, de egy hunyásnyit sem alszunk.”

János bácsi, Róbert 81 éves édesapja, akit a férfi anyja halála után vett magához, szintén panaszkodik, fáradt, ingerült, a madarait félti, az egyik papagáj éppen költ és annyira megrémült, hogy nem jött ki enni sem az odúból reggel, ahogy szokott, a másik meg, amelyik máskor egyfolytában beszél, most csöndben, riadtan ül a kalitkájában.

„A síp meg a duda helyett jött ez műháború, pedig a duda nem repesztette be az ablakot. Olyan érzés itt a szilveszter, mintha óvóhelyen lennék; de legalább nincs hideg. Gazdag környék, úgy látszik az emberek megengedhetik maguknak, hogy egy-két havi fizetésüket ellövöldözzék, pedig évről évre nő a balesetek száma. De nem számít nekik ez sem. Ők lehetnek azok, akik Balatonberényben betiltatták a harangszót, mert zavarta a pihenésüket. Mindenesetre nálunk, a szabolcsi faluban nem volt ilyen. Jobban is törődtünk egymással.”

Végül megkérdezzük Róberttől, örülne-e, ha a helyi önkormányzat Tata városáéhoz hasonló döntést hozna, és rendeletben tiltaná be a durrogtatást?

„Diósd más földrajzi adottságokkal bír, mint Tata, ez a város Budapest, Törökbálint és Érd közé ékelődött, így a XXII. kerület határában mi jórészt azt a zajt halljuk, ami Nagytétényből jön. De természetesen igen, a zajcsökkentés is eredmény lenne. A jogszabályon sem ártana változtatni, nem vagyok a tiltások híve, de lehetne akár erről is népszavazást tartani, vagy legalább az időintervallumot lecsökkenteni, hogy tényleg csak az éjfélt követő negyedóra, félóra lehessen kritikus.

De a legfontosabb kérdés nem jogi vagy politika, hanem társadalmi: miért nem érdekli az emberek, a szomszédok egy részét, hogy szórakozásuk nem egyszerűen csak megnehezíti, de el is lehetetleníti mások életét?”

Kiemelt kép: Róka László | MTI/MTVA