„Köszönöm szívélyes meghívását a január 1-i jubileumi évfordulóra, egyben sajnálatomat kívánom kifejezni, hogy azon nem lesz alkalmam személyesen részt venni” – olvasható Novák Katalin köztársasági elnök Zuzana Caputová szlovák államfőnek címzett, a Magyar Nemzet birtokába jutott levelében.

Zuzana Caputová a Szlovák Köztársaság megalakulása január 1-jei harmincadik évfordulójának megünneplésére hívta meg Novák Katalint, ám – mint az a levélből kitűnik – a magyar köztársasági elnök hivatali elfoglaltságaira hivatkozva, a diplomáciai előírásoknak megfelelően mondta le a pozsonyi látogatást, tehát nem „diplomáciai bénázás” történt, mint azt a teljes balliberális magyar sajtó hétfőn hangoztatta.

A rosszindulatú feltételezésekbe bocsátkozó balliberális szlovákiai napilap, a Napunk írt először arról – aztán a hazai baloldali lapok is gúnyolódtak azon –, hogy Szlovákia szomszédai közül egyedül Magyarország nem képviseltette magát a 30. évfordulója apropóján megrendezett ünnepségen. Ezen részt vett Milos Zeman cseh, Alexander Van der Bellen osztrák és Andrzej Duda lengyel államfő, valamint Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke és Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes is.

Bár maga a Napunk is elismeri, hogy Novák Katalin „január elsejei programjáról nincs nyilvános információ, így nem lehet tudni, mi miatt nem tudott eleget tenni Caputová meghívásának”, a címadással mégis azt sejteti, hogy diplomáciai hibát követett el a magyar köztársasági elnök. „Rossz szándék nélküli diplomáciai bénázás lehetett, hogy Novák Katalin nem jött el Szlovákia 30. szülinapjának ünnepségére” – szól a Napunk cikkének címe.

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.

Kép: Bruzák Noémi (archív)