Politikai munka helyett csak a céltalan gyűlölködés és a nyugati progresszív érdekcsoportokhoz való dörgölőzés maradt – mondta el a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin a baloldal jelenlegi helyzetét értékelve. A XXI. Század Intézet elemzője az új év politikai kihívásait értékelve kiemelte: a baloldalon a megújulás lenne a cél, ám ennek a halvány jelét sem látni. Továbbá jelezte, hogy a kormánypártok számára a politikai stabilitás, valamint a szuverenitás megőrzése a legfontosabb 2023-ban.

A kormány számára a politikai stabilitás megőrzése lesz a legnagyobb kihívás, illetve a válságra adott válaszok sikeressége lehet majd sorsdöntő. Az már látszik, hogy az Orbán-kormány nem sodródik, hanem cselekszik, azaz úgy megy bele a válságba, hogy van elképzelése a kiútról. A valódi vizsga azonban még hátravan, hisz 2023-ban ismét, mint oly sokszor az elmúlt tizenkét évben, meg kell őrizni az eddigi eredményeket. A baloldalnak viszont leginkább önmagával lesz dolga a következő évben – fogalmazott lapunk megkeresésére Nagy Ervin azzal kapcsolatban, hogy melyik politikai erőnek miért fontos az új esztendő.

A XXI. Század Intézet elemzője emlékeztetett: egy példátlan botrányra kell választ adniuk,

2022-ben ugyanis nemcsak politikailag, hanem erkölcsileg is elbuktak, amikor külföldről fogadtak el pénzügyi támogatást.

A legjobb opció az volna, ha az ellenzék valódi megújulásra készülne, ám ennek még csak halvány jelét sem látjuk. Inkább alibizés folyik, politikai munka helyett pedig csak a céltalan gyűlölködés és a nyugati progresszív érdekcsoportokhoz való dörgölőzés maradt – hangsúlyozta Nagy Ervin. Továbbá megjegyezte, hogy a kormánypártoknak is szerencsésebb lenne egy olyan új, nemzeti alapon álló baloldallal versengenie, amely képes épkézláb alternatívát állítani, hisz ez a politikai kreativitást erősítené. A Mi Hazánk Mozgalomnak pedig új témákat kell keresnie, mert év végére kissé „elfáradt” a politikájuk.

A Momentum és a Demokratikus Koalíció dominanciaharca már elkezdődött, és ez az előttünk álló évben is meghatározó lesz. Gyurcsány Ferencék lépéselőnyben vannak, ezért reaktiválják most Donáth Annát. Gelencsér Ferenc ugyanis elbukott – tért ki arra Nagy Ervin, hogy a 2024-es választásokhoz közeledve felerősödhetnek a baloldalon az ellentétek.

Ismert: az alaptörvény tavalyi módosításának köszönhetően 2024-ben már egy napon fogják tartani az európai parlamenti, valamint az önkormányzati voksolást. Mindez felveti a kérdést, hogy vajon a baloldal milyen stratégiát választ a két voksolásra. A XXI. Század Intézet szakértője szerint a többi ellenzéki párt – a Mi Hazánk Mozgalom kivételével – csak abban bízhat, hogy lesz valamilyen együttműködési forma 2024-ben, így nekik óvatosan kell majd beszállniuk a versengésbe, viszont  vállalniuk kell számos konfliktust, mert ha nem teszik, akkor értelmetlenné válik a létezésük. – Ki szavazna egy olyan kis pártra, ami ugyanazt mondja, mint a DK vagy a Momentum? – tette fel a kérdést Nagy Ervin.

A kormánypártok előtt álló kihívásokról szólva pedig kiemelte, hogy

a jobboldal 2023-ban is szuverenitásharcot fog vívni az uniós bürokráciával, a nyugati progresszív és baloldali csoportokkal, illetve azok hazai sejtjeivel.

A baloldalon Donáth Anna visszatérésével kialakulhat egy valamelyest egyenrangú küzdelem a Momentum és a DK között, de továbbra is két olyan párt küzdelméről beszélünk, amelyek a tízszázalékos támogatottságot is csak néha-néha tudják elérni – tette hozzá. Kiemelte: a többi ellenzéki párt, mint az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd csak papíron létezik.

Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: MH/Purger Tamás