Lengyelország és Németország bár szomszédok, de szövetségük finoman szólva is furcsa. A német kormány kedden bejelentette, hogy nem fogja figyelembe venni Varsó újabb jóvátételi követelését, amit a második világháború során, nácik által okozott károkért kellene megfizetni, több, mint 1,3 billió dollár értékben. Lengyelország válaszul az ENSZ elé viszi az ügyet – írja Williem Nattrass az UnHerden.

Németország ragaszkodik ahhoz, hogy Lengyelország egy 1953-as megállapodásban lemondott minden jóvátételi igényéről, míg Varsó azt mondja, hogy ez a döntés a Szovjetunió nyomására született.

Nyugaton nagy divat manapság a jóvátételi követelés. A rabszolgaság és az imperializmus miatti kártérítési követelésektől kezdve egészen addig, hogy a fejlett gazdaságoknak „éghajlati jóvátételt” kell fizetniük a világ szegény országainak;

egyszóval divatossá vált azt sugallni, hogy az egyenlőtlenségek kiegyenlítéséhez a távoli ősök bűneit a ma élőkre kell hárítani.

Amikor a lengyel kérést a kormányzó Jog és Igazságosság párt szeptemberben elindította, a megfogalmazás határozott hasonlóságot mutatott a rabszolgatartás jóvátételére vonatkozó követelésekkel. A lengyel kormány azt sugallta, hogy Lengyelország a háborút követően soha nem volt képes elérni a „normalitást”, s hogy a náci megszállás hatásai „a mai napig tartanak”.

Varsó jóvátételi követelései azonban nem állnak jól, mivel a rabszolga-kereskedelemből hasznot húzó országokkal ellentétben Németország nem gazdagodott meg a lengyelek elnyomásán, még akkor sem, ha azok gazdaságát megsemmisítette.

A lengyel érvelésnek ugyanaz a gondja, mint a többi jóvátételi követelésnek: túlságosan leegyszerűsítő, mert a történelmi okok és következmények láncolatának egy távoli láncszemét emeli ki az összes jelenlegi probléma okaként. Amikor például Lengyelország háborús jóvátételének elmaradásával kapcsolatos konkrét igazságtalanságról van szó, azt lehet mondani, hogy a történelmi felelősség nem Németországot, hanem a Szovjetuniót terheli, amely nyomást gyakorolt Lengyelországra, hogy ejtse követeléseit, amikor még éltek a közvetlen kárvallottak.

A lengyel kormányt azonban a jelek szerint kevésbé a siker motiválja, mint inkább az a politikai célszerűség, hogy az őszi választások előtt felszítsa a németellenes hangulatot. Varsó már régóta gyanakvó Berlinnel szemben a háború előtti orosz kapcsolatok miatt, és ez a bizalmatlanság mostanra ellenszenvvé vált. A Jog és Igazságosság vezetője, Jarosław Kaczyński még „az Európa feletti német-orosz uralom tervére” is figyelmeztetett.

És mivel Németország az Európai Unió gazdasági motorja, a németellenes érzelmek az euroszkeptikusok malmára hajtják a vizet Közép-Európában. A közelmúltban a Cseh Köztársaságban tartott, több tízezres nyugatellenes gyűléseken feltűnő volt a nyugati szomszéddal szembeni ellenszenv – a felszólalók az EU-t az Európa feletti uralomra törekvő régi német törekvés új eszközeként jellemezték.

Mindez rámutat azokra a problémákra, amelyeket a német vezetésű, közös európai projekt felvet.

Lengyelország jóvátételi követelése azt jelzi, hogy mennyire törékenyek is azok a szövetségek, amelyek olyan államokat tartanak össze, akik még mindig nem felejtették el az ellenséges időket.

Kiemelt kép: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, és Olaf Scholz német kancellár. MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka