A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléssel él és pert indít a kormány ellen, sőt Stras­bourgig is elmennének, mert nem kaptak rezsitámogatást a kabinettől. Ugyanakkor a Niedermüller Péter DK-s polgármester vezette VII. kerület kapott központi hozzájárulást. A párt szerint ez azért történt, mert a kerületi vezető már amúgy is úton volt az egyeztetésre.

A Demokratikus Koalíció fővárosi polgármesterei pert indítanak, mert meglátásuk szerint Orbán Viktor politikai bosszúból megtagadta a kerületeik rezsitámogatását. Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője a Spirit FM műsorában úgy nyilatkozott: ha kell, Strasbourgig viszik az ügyet. A XVIII. kerület polgármestere szerint az lett volna elfogadható, ha egy jól látható számítási struktúra alapján osztották volna ki a kerületeknek azt, amit végül megkaptak.

Szaniszló Sándor elmondta, azt tervezik, hogy közérdekű adatigénylés keretében kérdezik meg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy milyen módon döntötték el, kinek mi jár.

A Niedermüller Péter által vezetett VII. kerületnek megítélt támogatással kapcsolatosan is magyarázattal szolgált a DK fővárosi frakcióvezetője. Szaniszló Sándor a fent említett műsorában árulta el, hogy az Erzsébetvárost vezető DK-s politikust is tájékoztatták arról, hogy csak együtt tárgyalnak a Gyurcsány-párt polgármesterei a rezsitámogatásról.

Niedermüller Péter azonban már úton volt az egyeztetésre, és úgy döntött, hogy nem fordul vissza, így  lezajlott az egyeztetés, és háromszázmillió forint kormányzati támogatást kapott a kerület.

Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője nyílt levelet írt Déri Tibornak, Újpest korábban momentumos, jelenleg független polgármesterének, aki szintén nem ment el a kormány által összehívott egyeztetésre, így a IV. kerület is elesett több száz millió forint támogatástól. Zsigmond Barna Pál levelében kifejtette:

Megdöbbenve értesültem a hírről, miszerint Újpest a politikai taktikázásuk áldozataként legalább félmilliárd forintnyi állami rezsitámogatástól esett el, annak köszönhetően, hogy a baloldali vezetés nem ment el tárgyalni a kormánnyal. Felháborító, hogy önök Gyurcsány Ferenc pártjának nagypolitikai machinációi miatt nem voltak hajlandók ezeken a tárgyalásokon részt venni, miközben ezek a megbeszélések jelentették az alapját annak a kormányzati döntésnek, hogy melyik önkormányzat milyen volumenű segítségre szorul. Pártállástól függetlenül, aki elment és igazolta, hogy szüksége van segítségre, kapott. Az ön meghasonulása az újpestiek több száz millió forintjába került. Úgy gondolom, nevükben is írhatom, hogy önnek nem Gyurcsány Ferenc, hanem a kerületünk érdekeit kell szem előtt tartania – írta nyílt levelében a képviselő.

Az ügy előzménye, hogy a kormány 2022 őszén minden, tízezer főnél népesebb településének vezetésével egyeztetést kezdeményezett annak érdekében, hogy az elszabaduló energiaárak által okozott önkormányzati tehernövekedést egy beszélgetés keretében áttekintsék. Ezt megelő­zően bekérték a működésre vonatkozó alapadatokat és azt a tervet, amelyet az adott önkormányzatok az előírt 25 százalékos megtakarítás elérése érdekében dolgoztak ki.

Civilik Info: Nézzék el nekem, de erről szegény Szilágyi István, alias Sipos úr jut eszembe és a lottó reklám, aki nem játszik az nem is nyer. Az az álláspont, hogyha pénzt adnak, akkor én oda nem megyek már a nevetségességen is túl van. Úgy látszik az emberei nem merik megmondni Gyurcsánynak, hogy nem ő van kormányon. Nem ő mondja meg kinek milyen feltételekkel kell támogatást adni. Próbálják meg kedves polgármesterek, aki mer, az nyer!

Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: You Tube