Mint minden évben, idén karácsony közeledtével sem kímélték az Európa nagyvárosaiban felállított betlehemeket. A vandálok gyújtogattak, rongáltak, és volt, aki kalapáccsal esett neki egy Spanyolországban kiállított Szent Családnak.

Egy 13. századi templom Betlehemét rongálták meg az angliai Ipswich-ben található Suffolk városrészben, négy nappal azután, hogy felállították. A Józsefet ábrázoló bábut lefejezték, több figurát megcsonkítottak. A helyiek elítélték az esetet, az elkövetőket pedig barbároknak nevezték.

A Mindenszentek templom plébánosa, Danny Morrison értetlenül és szomorúan áll a történtek előtt. „Hogy lehet valakiben ennyi gyűlölet, és hogyan akarhat elpusztítani valamit, ami nem is az övé, és ami valaki más hitét szimbolizálja?” – idézi a papot a European Conservative.

Strassburg külvárosában a Kisjézust gyújtották fel. A város polgármestere, Thibaud Philiips Twitteren „hagyományaink és értékeink elleni támadásnak” minősítette az esetet. Szerinte „szándékos és tudatos tett volt. Mindent meg fogunk tenni, hogy előkerítsük az elkövetőt” – írta a bejegyzésben.

A belgiumi Diestben december 14-én megrongálva találták a Schaffen városrészben kiállított Betlehemet. A Szent Józsefet és Szűz Máriát ábrázoló szobrokat lefejezték, ráadásul fényes nappal. A helyiek szerint nem ez volt az első alkalom, hogy a Betlehemet ilyen támadás érte.

December 17-én felkerült egy videó a Youtube-ra, amelyen egy férfi látható, amint kalapáccsal neki esik egy kiállított Betlehemnek a spanyolországi Calahorrában. A kamera felvételeknek köszönhetően a férfit a helyi rendőrség azóta letartóztatta, írja az Intolerance against Christians.

December 25-én 30 ember vett részt a finnországi Rautjärviben található kis fatemplomban, amikor az lángra lobbant. Az épületet azonnal kiürítették, így senki nem sérült meg, ám a történelmi evangélikus templom a tűz martaléka lett. A rendőrség szerint a tűz szándékos gyújtogatás következménye.

A nyomozás eddigi eredményei alapján „úgy tűnik, a tűz a templom főbejárata és a harangtorony felől indult el, és a tűz kigyulladásakor robbanás szerű hang volt hallható” – mondta Ari Järveläinen főfelügyelő egy sajtótájékoztatón.

Forrás és teljes cikk: vasarnap.hu

Kiemelt kép: Facebook