A Habsburg császári hadsereg vérengzésére emlékeztek szombaton a székelyföldi Madéfalván a tragikus esemény 259. évfordulóján. A Siculicidium emlékművénél tartott megemlékezésen Varga Judit igazságügyi miniszter beszédében rámutatott: „ahogy több mint ezeréves történelmünk összefonódik, úgy örömünk és bánatunk is egy”.

Elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy első idei beszédét „székely nemzettestvérei” előtt mondhatja el. Hozzátette, családjával érkezett, gyermekeinek is meg akarta mutatni „Erdély és a Székelyföld csodáit”. Emlékeztetett: a madéfalvi székelyek szuverenitásukat, önazonosságukat védték, és bár a világ nagyot változott azóta, „a magyar alkotmányos identitás és szuverenitás védelme most is mindennapos feladatunk”.

Forrás: MTI

Forrás: MTI

„Legyen szó a jogállamiságról vagy éppen az energiaellátás biztonságát érintő közös európai uniós döntésekről, mindig védenünk kell azon jogunkat, hogy a nemzetünk sorsát meghatározó kérdésekben saját magunk mondhassuk ki az utolsó szót” – fogalmazott. Hozzátette: Magyarország uniós tagságának tapasztalata azt bizonyítja, „az igazán fontos kérdésekben végül mindig a magyaroknak lett igaza”.

Varga Judit hangsúlyozta, Magyarország kormánya számára az a legfontosabb, hogy az erdélyi magyarság meg tudja őrizni magyar identitását.

„Önöknek kell az ezeréves magyar történelmet és kultúrát őrizni és az erdélyi magyar jövőt biztosítani. Nem könnyű feladat ez, de Isten a legnehezebb csatákat mindig a legjobb harcosainak adja” – fogalmazott.

Felidézte, hogy a szülőföldön való megmaradást a magyar kormány az egyszerűsített honosítási törvénnyel és a külhoni magyaroknak szóló támogatási rendszerrel segíti. „A közös munkát 2023-ban is folytatjuk!” – jelentette ki.

A madéfalvi megemlékezés idén is templomi gyászmisével kezdődött, melyet Tamás József nyugalmazott segédpüspök celebrált, majd az emlékműnél tartott megemlékezéssel és koszorúzással zárult. Az eseményen több százan vettek részt, a magyar kormány részéről Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is jelen volt.

A megemlékezés részeként pénteken lovaszarándoklatot tartottak a Csíkszépvíz-Madéfalva útvonalon, melyen Potápi Árpád János is részt vett. Az államtitkár az MTI-nek telefonon elmondta: a rendezvénynek hagyományteremtő célja van, de a pár évvel ezelőtt elindított erdélyi lovasprogramba is illeszkedik. „Ennek lényege, hogy minél több gyermeket, fiatalt vonzunk be a lovassport számára, ismertessük meg velük nemcsak a lovaglást, hanem a lovaskultúrát is, és tömegesítsük ezt a sportot újra itt Erdélyben, és reméljük, hogy az egész Kárpát-medencében” – mondta. Az eseményen 51 lovas és két hintó volt jelen.

A madéfalvi veszedelemről szombat este Csíkszeredában is megemlékeznek, fényfestéssel vetítették a Mikó-vár homlokzatára a székely zászlót.

Forrás: Facebook

Az 1764-es madéfalvi vérengzés során a császári csapatok több száz székelyt mészároltak le. A támadás előzménye, hogy Mária Terézia német-római császárnő, magyar királynő 1760-ban elrendelte a székely határőrség újbóli felállítását. A székelyek sérelmezték, hogy az új szabályok szerint idegenben is kell majd szolgálniuk német nyelvű vezénylet alatt, és nem nyerhetik vissza régi szabadságjogaikat katonai szolgálatuk fejében. Sokan közülük elbujdostak az erőszakos sorozás elől, mintegy 2500-an azonban összegyűltek Madéfalván, és tiltakozó petíciót fogalmaztak Mária Teréziának. A császári csapatok 1764. január 7-én hajnalban váratlanul rátámadtak Madéfalvára.

Böjte Péter írásában így emlékezik:

Mária Terézia azt akarta, hogy a székelyek álljanak az osztrák élire, menjenek a határokra s álljanak őrséget, mert erőst jó katonák vótak. De azok nem vállolták! Azok nem. Inkább abba a nagy hidegbe béhuzakodtak a szalonkai erdőbe.

Egy reggel a Bukov katanái rejamentek a falukra s az asszonyokat s a kicsi gyermekeket kihajtották az emberek után. Hogy futtak azok szegények, s hogy sírtak!

Amikor az öregebbek s a kicsikék, akik gyengébbecskék vótak, kezdtek posztulni, akkor ők mind béhuzakodtak Madéfalvára. Az eppe Vízkereszt előtt való nap vót. Januárnak hetedikjén virradatkor, a katanaság rejik ment. Ágyúkval mind esszelövöldözték a falut. Aki futott, kardokval mind levágták. Átkozottak legyenek még haló porikban es!(Wikipédia)

Forrás: szekelyfold.ma

Kiemelt kép: Facebook