Az elmúlt 30 év legnagyobb botrányát hozta el 2022 Magyarországon, amikor is kirobbant a baloldal pártfinanszírozási ügye, melynek keretében egyre erősebb a gyanú, hogy az Orbán-ellenes szövetség legalább 3 milliárd forintot kapott külföldről a kampány során.

Kaszab Zoltán írása a vasárnap.hu portálon jelent meg, amelyet alább olvashatnak.

Az eset sok kérdést felvet és nagyon komoly biztonságpolitikai következményei lehetnek. Ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy fessünk egy pillanatképet a hazai és nemzetközi baloldali politikai erőviszonyokról. A legfontosabb kérdés ugyanis az, hogy miért nem látszódott szinte egyáltalán ez a 3 milliárd forint a baloldal kampányán és hogyan lehetséges az, hogy ennek az óriási összegnek az ellenére csúfos vereséget szenvedett az áprilisi országgyűlési választáson? A válasz véleményem szerint több összetevőből áll. Egyrészt a választókat 30 évnyi demokrácia után egyszerűen már nem lehet hülyének nézni. Az emberek ugyanis pontosan felismerik azt, hogy mely erők szolgálják az ő érdekeiket és melyek azok, amelyek külföldi pénzekért cserébe idegen érdekek szolgálatába álltak. Nem is volt nehéz ezt észre venni a kampányban. A baloldal volt az ugyanis, amely a nemzetközi fősodorral egyetértve fegyvert küldött volna a háborúba, feltétel nélkül támogatta volna az Európát romba döntő szankciókat és egy sor olyan változást hozott volna a hazai jogrendben, ami jó a nemzetközi pénzügyi köröknek, de rossz a magyar embereknek. A másik ok, ami miatt nem ért célt a külföldi befolyásszerzési kísérlet, az az, hogy

a baloldal szereplői jobban gyűlölik egymást, mint Orbán Viktort és kormányát.

Még nem született meg az a brazil szappanopera író, aki annyi fordulatot, intrikát és cselszövést tudna egy sorozatba belepakolni, mint amennyivel a baloldal képviselői szórakoztattak minket az elmúlt hónapokban. Mert számukra a külföldi érdekeknél csak egy fontosabb van: az önérdek. Ennek mentén veszekszik, vagy fog össze a másikkal Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Fekete-Győr András, vagy éppen Karácsony Gergely. Az pedig, hogy egy adott pillanatban valaki kebelbarátja a másiknak, nem garancia semmire, mert könnyen lehet, hogy a következő pillanatban fordított lesz a helyzet.

2023 így továbbra is az acsarkodás éve lesz. Jakab Péter a Jobbik ellen, az LMP mindenki ellen, Gyurcsány Ferenc pedig a Momentum ellen.

Persze a harc – az ország sorsához képest – piti téttel zajlik. Önkormányzati képviselői helyekért, megüresedő bizottsági tanácsadói posztokért, vagy épp az “ellenzék vezető ereje” címért. Az ok ami miatt ez történik, nem más, mint a sikertelenség. Siker viszont nem várhat rájuk addig, amíg nem ismerik fel, hogy az emberek valódi problémájával kellene foglalkozni. Hogy a vitát nem az egyes, embereket segítő intézkedések létjogosultságáról kellene folytatni, hanem arról, hogy hogyan lehet azokat még jobbá tenni. Hogy hogyan lehet az emberekért és nem az emberek ellen politizálni.

Ezt persze nem várhatjuk el attól a baloldaltól, amely sosem tudta a saját útját járni, hanem mindig csak egy mintát követ. Hol a moszkvait, hol a brüsszelit. És elég csak egy pillantást vetnünk az Európai Unió szívcsakrájában most kibontakozó, egyre súlyosabb korrupciós botrányra. Amelyben egyre több globalista Európai Parlamenti képviselőről derül ki, hogy pénzért idegen érdekeket szolgált. Katarit, marokkóit és még ki tudja, milyet. És ne legyenek kétségeink:

az európai emberek is fel fogják ismeri azt, amit idehaza már sikerült: hogy az érdekeiket képviselő politikusokat nem a baloldalon és nem a globalisták képviselői között kell keresniük.

A 2024-es Európai Parlamenti választás már elhozhatja ezt a fordulatot. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint bemutatni azt, hogy a másik oldalon milyen eszközökkel és milyen érdekeket szolgálnak valójában. És végezni a munkánkat rendületlenül – a nemzet érdekei mentén.

Civilek Info:

Emlékszem, amikor Gyurcsányt bukása előtt valamikor 2007 februárjában pártelnökké választotta 89 százalékkal az MSZP, fölállt és azt mondta: elvtársak énekeljük el az Internacionálét. Addigra – mi birka nép azt hittük-, már rég elfelejtették ezt a „Föl, föl ti rabjai a földnek” kezdetű nótát, de nem. Sőt annyira nem, hogy ma is ez a nemzetközi baloldal egyik himnusza. Értik? És elvtársozták, – ma is így van – egymást. Atya ég! Gondoltuk! Hát volt itt rendszerváltás? Lett itt demokrácia? Ezek még itt tartanak? Ilyen sötétségben tartják egymást és akarnak minket is? Még mindig itt lebeg felettünk a „kommunizmus kísértete”, vagy mi az ördög?!

Igen, úgy tűnik a nemzetközi kommunizmus nem változik. Annak idején a Kreml-ben döntötték el, hogy milyen baloldali, vagy terrorista csoportokat kell támogatni, milyen (báb)kormányokat szeretnének látni. Nálunk például Kádár Jánost érte a megtiszteltetés, hogy az emberek vérében gázolva, a szovjet hadsereggel a háta mögött fenntartsa törvénytelen hatalmát.

Most úgy tűnik, New Yorkból irányítják a nemzetközi baloldalt és azt hirdetik, hogy „a győzelem napjai jönnek”. Annak idején a Közös Piac rendkívül erős európai gazdasági alakulat volt, utódja, az EU pedig az egyre  inkább korrumpálható brüsszelitákkal, a baloldal térhódításával, a britek lelépésével  – köszönik, azóta is jól vannak – lassan tényleg az USA 51. tagállama lesz.  

A dollárbaloldal Gyurcsány ÉLCSAPATA eminensen nyomul a fenti cél megvalósítása érdekében. A „múltat végképp eltörölni” jelszóval, a folytonos „ez a harc lesz a végső” delirálással, külföldi zsoldban megpróbálják ismét feláldozni a nemzetet az internacionalizmus oltárán.

Na most, mi meg magyar emberek, szerintük afféle birkák, nem nagyon szeretnénk, ha a Himnusz, vagy a Szózat helyett újra az internacionálét kellene énekelni (Így csupa kisbetűvel).  És nézve itt a tendenciákat, Európa népei és a világ sem nagyon akar nemzetközivé válni.

Holnapra sem!

Kiemelt kép: MH/Török Péter