Bármely indok a termékenységi ráta emelése ellen egy olyan országban, mint Magyarország, végső soron antihumanizmusba és fehérellenes rasszizmusba torkollik. Ezért nincsenek jó érvek azzal szemben, hogy a magyar kormány meg akarja fordítani az ország népességfogyását – írja Sven Larson az European Conservative-on. 

Sven R. Larson dán közgazdász, író, a Roskilde Egyetemen szerzett doktori címet. Svédországból származik, de Amerikában él, ahol az elmúlt 16 évben politikával és közélettel foglalkozott. Számos könyvet írt, köztük a „Demokrácia vagy szocializmus: Amerika sorskérdése 2024-ben”.      

Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) adatai szerint 2020-ban a termékenységi ráta Magyarországon 1,52 volt. Bár még mindig túl alacsony, de a 2010-es adathoz képes, amikor a nők csak 1,26 gyermeket vállaltak, mindenképp lenyűgöző.

2020-ra egyetlen európai országban sem volt 2,1 feletti a termékenységi ráta, ami a népességpótlás általánosan elfogadott statisztikai küszöbértéke. Néhány ország azonban ígéretes tendenciát mutat: az OECD által nyomon követett 52 ország közül Magyarországon a második legnagyobb a termékenység növekedése 2010 és 2020 között. A 21%-os javulást csak Lettország (28%) múlta felül, így Magyarország megelőzte Oroszországot (17%), Csehországot (14%) és Litvániát (13%).

Kelet-Európa legtöbb országában emelkedik a termékenységi ráta. Lettország, Magyarország, Csehország és Litvánia mellett Romániát, Szlovéniát és Bulgáriát is megtaláljuk a listán. A nyugat-európai országok közül azonban csak kettőben emelkedett a termékenységi ráta: Németországban és Máltán. Minden más európai országban csökkent, leginkább Finnországban (-27%), Írországban (-22%) és Svédországban (-16%).

A kelet-nyugati megosztottság különös statisztikai mintázata lényeges kérdéseket vet fel a családbarát kultúra és politika szerepéről egy nemzet népességének optimizmusát alakító tényezőként. Ez a hangulat pedig meghatározza a hajlandóságot arra, hogy saját létezését fenntartsa.

Nehéz olyan kormányt találni Európában – sőt, a világon –, amely többet tett volna a népességnövekedés ösztönzéséért, mint Magyarország.

Mielőtt azonban megvizsgálnánk, hogy a magyarok mit tettek országuk jövőjéért, egy komplexebb kérdés is felmerül: miért számít, hogy egy nemzet népessége szaporodik-e?

Ez kényes ügy, amelyet kevesen mernek megbolygatni, akad azonban egy olyan összefüggés, amelyet egyszerűen nem hagyhatunk figyelmen kívül, ennek középpontjában pedig a túlnépesedés doktrínája áll.

Ez a tétel nem új; a gondolat, hogy túl sok ember él a Földön, legalább fél évszázaddal korábbra nyúlik vissza. A 70-es években végigsöpört a globális politikán, és meglehetősen súlyos következményekkel járt. Az akkori túlnépesedési doktrínák még nem kapcsolták össze a Földön élő emberek számát a klímával, a probléma a táplálkozással volt kapcsolatos, miszerint nem leszünk képesek etetni négymilliárd embert. A logika szerint pedig még több ember csak tömeges éhezéshez vezetne.

A tekintélyelvű Kína és India szélsőséges termékenységkorlátozó politikát vezetett be: a kínai kormány hírhedt módon megtiltotta, hogy a családok egynél több gyermeket vállaljanak, az indiai kormány pedig 6 millió állampolgárát vetette alá kényszer-sterilizációnak.

Ma, amikor kétszer annyi ember él a Földön, mint akkoriban, tudjuk, hogy a népességnövekedés nem okozott tömeges éhínséget. Épp ellenkezőleg: az emberiség több fajtársát tudja etetni, ruházni, elhelyezni, gyógyítani és taníttatni, mint valaha a történelem során,

a 70-es évek túlnépesedési riadalmai tehát alaptalanok voltak.

Épp ezért várhattuk volna joggal, hogy a túlnépesedési érv mára elhal, de nem így történt, propagálói csak más dallamra váltottak, ezúttal a környezetvédő mozgalmakkal összhangban. A jelenlegi „túlnépesedési projekt” azt mondja, hogy nem tudjuk „igazságosan megosztani a Földet” más fajokkal, ha a népességünk tovább növekszik.

Ha többen leszünk, tönkretesszük a környezetet.

A „fajok szolidaritása” doktrína nem más, mint egy tudománytalan ostobaságon alapuló antihumanista program, amelyet legjobban úgy lehet demonstrálni, ha összevetjük az evolúció elméletével. Amennyiben ugyanis a túlnépesedés hívei hisznek az evolúcióban, akkor Darwin „a legerősebbek túlélésének” elvében is hinniük kell.

Fajunk sikereit tekintve mi bizonyítottuk be, hogy az ember a legalkalmasabb a bolygó benépesítésére, ezért ez erkölcsi kötelességünk; a darwini elmélet semmit sem mond arról, hogy más fajokkal „szolidárisan” kell élnünk.

A kérdés persze bevallottan provokatív, és nem célja, hogy az emberi társadalom vakmerő terjeszkedése mellett érveljen. Csupán azt hivatott szemléltetni, hogy maga a túlnépesedési érv mennyire logikátlan: a természet, ahogyan azt a darwinizmus hívei magyarázzák, nem hullat könnyeket az alsóbbrendű fajokért.

S hogy miért fontos mindez, amikor az európai népesedéspolitikáról beszélünk?

Azért, mert logikátlansága ellenére a túlnépesedési érvet néha arra használják, hogy megindokolják, miért kellene az európaiaknak kevesebb gyermeket vállalniuk. A Guardian című brit lap még 2017-ben felvetette, a nyugati világ életének minden aspektusa hozzájárul a bolygó elpusztításához.

Az elkerülhetetlen következtetés persze az, hogy a Nyugatnak fel kell hagynia önmaga reprodukálásával.

A problémát még a túlnépesedés hívei is belátják: kell orvos, aki ápolja őket, amikor megöregszenek, kell rendőr, aki biztonságban tartja a környéküket, kell, aki megtermeli és kiszállítja az élelmiszert, és így tovább. A túlnépesedési mozgalom erre válaszul a szemérmetlen fehérellenes rasszizmushoz csatlakozott, amely szerint

„fehér felsőbbrendűség”, ha Európa őslakosainak gyermekeik születnek. Érvelésük szerint csak a tömeges bevándorlás oldja meg a problémát.

A helyes erkölcsi reakció az lenne, ha békén hagynánk ezt a mérgező retorikai roncsderbit, tekintettel azonban arra, hogy mindez végső „intellektuális” alapként szolgál az olyan országok családbarát politikája elleni támadásokhoz, mint Magyarország, megérdemel egy rövid megjegyzést.

A „fehér felsőbbrendűség” napirendje mögött megbúvó gondolat lényege, hogy csoportosan vádoljuk meg embertársaink egy bizonyos, jól azonosítható csoportját. A történelemben sajnos adódtak már hasonló példák, ezt tették a nácik Németországban a 30-as években, a maoisták pedig Kínában az 50-es években. Az előbbi esetben a zsidók voltak a bűnösök, az utóbbi esetben pedig mindenki, akit „kiváltságosnak” tartottak: vállalkozók, tanárok, orvosok.

Bármely indok a termékenységi ráta emelése ellen egy olyan országban, mint Magyarország, végső soron antihumanizmusba és fehérellenes rasszizmusba torkollik. Ezért nincsenek jó érvek azzal szemben, hogy a magyar kormány meg akarja fordítani az ország népességfogyását.

Nézzük, milyen családbarát intézkedéseket hoztak!

A Fidesz politikájának lényeges eleme volt a családoknak nyújtott állami juttatások ideológiai átalakítása, egy 2010-es reform ezt újra is gombolta. A magyar kormány 2016-ban innovatív lakásprogramot hozott létre a fiatal családok számára. A házaspárok akár 25 évre is jogosultak alacsony kamatozású (a program létrehozásakor 3%-os) hitelre. A jogosultsági feltételek konzervatívak, a hangsúly ismét a családalapításra, fenntarthatóságára és növekedésére helyeződik – nem pedig a gazdasági újraelosztásra. Ez a családközpontú kiadások és adó-visszatérítések bővüléséhez vezetett; ellentétben azzal, amit egyes kritikusok szeretnének állítani, a magyar állam jóléti kiadása magas maradt, sőt bizonyos tekintetben még nőtt is.

A magyar jóléti állam konzervatív átalakításának célja éppen az, hogy hagyja, a családok maguk intézzék gazdasági ügyeiket. Ez tényleg nagyon egyszerű. Ha arányosan ugyanazt a gyermekekkel kapcsolatos adókedvezményt adjuk a magas jövedelmű családoknak, mint az alacsony jövedelműeknek, akkor több lesz a több gyermeket vállaló család.

Ha viszont azt tesszük, amit a baloldal akar, azaz a szegénységet támogatjuk, akkor még több szegénységet kapunk.

A családbarát jóléti államnak számos további jellemzője van, többek között az anyáknak járó, összesen 160 hetes fizetett szabadság. A társadalombiztosítási rendszer a szülési szabadságnak számító 24 hét alatt az anya jövedelmének 100%-át helyettesíti; nincs még egy olyan európai ország, ahol a 100%-os helyettesítési arány ilyen időtartamra biztosítaná a fedezetet. De a családok egyéb adókedvezményeket is élvezhetnek, 2020-tól például minden anyának, aki legalább 4 gyermeket nevel, vagy aki 4 vagy több gyermeket szült, nem kell személyi jövedelemadót fizetnie. Emellett a kormány más különböző pénzügyi támogatásokat is indított a családok számára, például autóvásárlási támogatást.

És az adómentesség most még bőkezűbb lett: annak a nőnek, aki 25 éves kora előtt vállalja első gyermekét, soha az életben nem kell jövedelemadót fizetnie. Ez azt is jelenti, hogy Magyarországon valószínűleg tovább fog emelkedni a termékenységi ráta, és az első gyermekes anyák életkora is csökkenni fog. Jelenleg az OECD családstatisztikái szerint a 30-34 éves korosztályban a legmagasabb a termékenységi ráta. 2020-ra az első gyermeket vállaló nők átlagéletkora 28,4 év volt, szemben a 2010-es 27,7 évvel.

Vagyis a magyar nők több gyermeket vállalnak, de kicsit később, mint korábban. Ugyanakkor a szülőanyák életkorának emelkedő tendenciája az utóbbi időben ellaposodott. Tekintettel a budapesti kormány elkötelezettségére, hogy továbbra is a Föld legcsaládbarátabb nemzetét építi, várhatóan a magyar anyák több gyermeket vállalnak majd a jövőben, ráadásul fiatalabb korban.

Hogy lehetne ez ellen bárkinek is kifogása?

Kiemelt kép: Híradó