Ezzel a kérdéssel szerette volna szembesíteni a vasárnapi polgármester választás előtt a Médiaworks Budai Lórántot, a jászberényi időközi önkormányzati választás jobbikos polgármester-jelöltjét.

Budait Márki-Zay Péterék is támogatják a január 15-i időközi választáson. Azt, hogy a jászberényi baloldal kampányába kerülhettek-e Amerikából pénzek, a NAV is vizsgálhatja. Budai Lórántnak azonban korábban is voltak botrányos ügyei.

Jászberény jobbikos polgármestere korábban Hitler és Szálasi idézeteket osztott meg közösségi oldalán.

„Azt gondolom, hogy nekem ezzel 2019-ben nincs mit kezdenem. Várom a további kérdéseket.” – így reagált még a négy évvel ezelőtti kampányban Budai Lóránt, amikor a Hír Tv szembesítette azzal, hogy náci gondolatokat osztott meg a Facebookon, Szálasit pedig Magyarország nemzetvezetőjének tartotta.

A botrányos megnyilvánulások ellenére a politikusból akkor az ellenzéki összefogás támogatásával lett polgármester.

Gyurcsányné és Karácsony Gergely is nyíltan kampányolt mellette, az MSZP-től a Momentumig valamennyi baloldali párt beállt a Szálasit éltető politikus mögé. Ennek ellenére 2022-ben mégis Jászberény DK-s alpolgármestere oszlatta fel a képviselő-testületet, ezért kell most vasárnap időközi választást tartani a városban.

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

További jó munkát!”– most pedig ezzel a válasszal hárította a témában feltett kérdést, mielőtt bemenekült egy épületbe.

A Mediaworks arra lett volna kíváncsi, hogy esetleg 2023-ban szerinte időszerű-e beszélni a botrányos bejegyzéseiről.

Forrás: 888.hu

Kiemelt kép: Vadhajtások