Az uniós politikai elit folyton gazdasági érvekre hivatkozik a tömeges migráció igazolására, miközben szándékosan figyelmen kívül hagyja a tényt, miszerint minél sokszínűbb egy társadalom, annál inkább csökken a bizalom.

Ebből csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy számukra a bizalom nem olyasvalami, amit érdemes volna megőrizni.

2023-ban az Európai Unió új lendülettel igyekszik elősegíteni a bevándorlás növelését:

„Az Európai Bizottság a regionális és ágazatspecifikus munkaerőhiány enyhítését reméli egy új mechanizmus elindításával, amely a harmadik országokból az Európai Unióba irányuló migrációt ösztönzi.”

A folyamatban lévő tömeges migrációval összefüggésben érdemes rövidre zárni a polémiát, és arra koncentrálni, amit már megtudunk a sokszínűség társadalomra gyakorolt hatásáról.

A 2020-as „Etnikai sokszínűség és társadalmi bizalom: Beszámoló és Meta-analitikus áttekintés” című tanulmányukban Peter Thisted Dinesen és Merlin Schaeffer, a Koppenhágai Egyetem kutatói, valamint Kim Mannemar Sønderskov, az Aaerhus Egyetem kutatója számos vonatkozó tanulmány eredményeit állították össze, az alábbi következtetésekkel:

A társadalmi bizalom valóban az etnikailag sokszínűbb környezetben a legalacsonyabb, bár „szerény” különbséggel.

A negatív kapcsolat a vizsgált bizalom minden formájára vonatkozik, különösen a szomszédok közöttire és az általános társadalmi bizalomra.

Más szóval, a szomszédok közti összetartás és a társadalom egészébe vetett bizalom a sokszínűség által leginkább negatívan befolyásolt tényezők közé tartozik.

A sokszínűség és a társadalmi bizalom közötti negatív kapcsolat azoknál a személyeknél a legerősebb, akik ténylegesen megtapasztalták azt, egyszóval, akik más etnikumok közvetlen közelében élnek.

Másképpen fogalmazva, a sokszínű környezet inkább fokozza, mintsem enyhítené a társadalmi bizalom romlását.

Érdekes módon a sokszínűség és a bizalom közti negatív kapcsolat statisztikailag szignifikáns marad akkor is, ha más változókat, például a társadalmi-gazdasági státuszt vagy a bűnözést vesszük górcső alá.

Ez pedig annyit tesz, hogy az identitás és a kultúra nem egyszerűen semleges tényezők, amelyek elhomályosítják az osztálykérdést, hanem saját hatásuk van.

Kiemelendő, hogy míg az uniós politikai elit rendszeresen gazdasági érvekre hivatkozik, hogy a migráció iránti vágyát semlegesnek és szükségesnek tüntesse fel, addig tökéletesen figyelmen kívül hagyja a bizonyítékát annak, hogy a bevándorlás igencsak csökkenti a társadalmi bizalmat.

Mindebből arra következtethetünk, hogy számukra a társadalmi bizalom nem olyasvalami, amit érdemes volna megőrizni.

Valójában a gazdasági érvet használják a társadalmi célok elfedésére, és úgy tesznek, mintha a bizalom valami pontatlan vagy „homályos” kategória lenne.

A fenti megállapítások megfelelnek annak, amivel az Amazon tulajdonában lévő Whole Foods vállalat szembesült, amikor a munkavállalók fokozódó szakszervezeti szerveződéséhez vezető tényezőket vizsgálta (a szakszervezeti szerveződés ebben az összefüggésben a társadalmi bizalom praktikus helyettesítője).

A belső dokumentumok kiszivárgása után kiderült, hogy az alacsony etnikai sokszínűség a magasabb szakszervezeti aktivitás előrejelzője:

„a szakszervezetbe tömörülés szempontjából nagyobb kockázatot jelentő üzletekben alacsonyabb a sokszínűség.”

A munkavállalók importálása tehát nem pusztán gazdasági kérdés.

Társadalmi következményei a hatalomgyakorlásnak kedveznek, amennyiben ezt a hatalomgyakorlást akadályozná az erős szomszédsági kohézió és a munkavállalók szerveződése.

Mint mindig, Hannah Arendt meglátásai, miszerint a hatalom elitben való összpontosítása az emberek közötti társadalmi kötelékek felbomlását követeli meg, most is rendkívül fontosak.

Természetesen nem a társadalmi bizalmatlanság növelése önmagában a cél; sokkal inkább az, hogy ha az emberek képtelenek a megfelelő kapcsolatokat kialakítani, az arra ösztönözi majd őket, hogy új, „hivatalos” kulturális szabályokat fogadjanak el. A dinamika itt ugyanaz, mint ami arra késztet bennünket, hogy HR-barát kifejezéseket használjunk, amikor olyan munkatársakkal vagyunk együtt, akiket nem ismerünk, és akiktől félünk, hogy feldobnak minket egy rosszul sikerült viccért.

A politikai korrektség tehát a sokszínűség növekedésével egyre terhesebbé válik.

És mégis, kétséges, hogy ez a fajta társadalommérnöki munka véghez vihető-e. Az ilyen típusú vállalkozások mindig azzal a veszéllyel járnak, hogy a meglévő politikai konszenzus összeomlik. Ám annak ellenére, hogy a tömeges bevándorlás bizonytalanságot okoz a politikai elit számára, kitartanak.

Sőt, az embernek az a benyomása, mintha fogalmuk sem volna róla, hogy van más lehetőség is.

A társadalmi reakció nyilvánvalóan elkerülhetetlen, és a mainstreammel szembeforduló politikusoknak pedig készen kell állniuk arra, hogy koherens alternatívát fogalmazzanak meg. De mindez nem könnyű (azokban az országokban, ahol jelentős számú bevándorló él – a szerk.), mert szólniuk kell egyrészt az őslakosokhoz, akik nem akarják, hogy a bizalmatlanság tovább nőjön, másrészt a már itt élő idegenekhez is, akik szerint szülőföldjük elszegényedése egybeesik saját társadalommérnökeink terveivel.

Forrás: The European Conservative

Kiemelt kép: Taha Jawashi/AFP/Getty