A cannabistartamú készítményeknek helye lehet az onkológiai terápiában, viszont nem a hagyományos kezelések alternatíváiként, hanem az azokat kiegészítő, komplementer gyógymódokként, melyek a betegek életminőségének javítását célozzák – mondta el lapunknak Benyó Gábor. Az onkológus szerint a cannabisszármazék azért is hasznos, mivel „sok az egyben” gyógyszer, ezért egy széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés során a maga részéről támogatná, hogy Magyarországon is elérhető legyen a cannabis orvosi felhasználása.

Fontos tisztázni: az orvosi cannabis alapvetően kiváló készítmény, de nem mindenre orvosság  – hívta fel a figyelmet a cannabis, közismertebb nevén a kendernövényből származó terápiás készítmények kapcsán Benyó Gábor onkológus, miután a Magyar Nemzet nemrégiben interjút közölt Horváth József molekuláris biológussal, a cannabidiol és cannabigerol (CBD/CBG) tartalmú kivonatok pozitív hatásairól. A Tábitha Gyermekhospice Ház orvosigazgatója szerint a cannabistartamú készítményeknek helye lehet az onkológiai terápiában, viszont nem a hagyományos kezelések alternatíváiként, hanem az azokat kiegészítő, komplementer gyógymódokként kell rájuk tekinteni, melyek a betegek életminőségének javítását célozzák.

– Kétségtelen, hogy a cannabisból származó készítmények egy rákos beteg szervezetében – aki rosszkedvű, depressziós, szorong, étvágytalan, hány és folyamatosan hányingere van – pozitív hatásokat fejthetnek ki. S bár ezekre külön-külön is vannak gyógyszerek, a cannabisszármazék azért is kiváló, mivel „öt az egyben, sok az egyben” orvosság, amely javítja a közérzetet, eufo­rizál, csökkenti a depressziót, étvágyat csinál, valamint csillapítja a hányingert is  – magyarázta a szakember.

Benyó Gábor ennek kapcsán kitért az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia szakértői bizottsága és a Mérnöki és Orvosi Tudományos Akadémia által publikált, A cannabis és a kannabinoidok egészségügyi hatásai: a bizonyítékok jelenlegi állása című jelentésre is, amelyben rögzítik, hogy

a cannabis és a kannabinoidok bizonyítottan hatékonyak a krónikus fájdalom kezelésében, a kemoterápia által kiváltott hányinger és hányás kezelésében és a sclerosis multiplex okozta izomgörcsök enyhítésében is.

Az onkológus szerint jó hír, hogy már egyre több országban ismerik el a kannabinoidok alkalmazásának jótékony hatásait, amelyekkel bizonyos helyzetekben valóban kiváló eredmények érthetők el. Mint mondta,

egy széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés során a maga részéről támogatná, hogy Magyarországon is – miként az Európai Unió tagállamainak kétharmadában – elérhető legyen a cannabis orvosi felhasználása, és akiknek szüksége van rá, könnyebben juthassanak hozzá.

– Azt azonban el kell elfogadni, hogy vannak halálos kimenetelű betegségek, így egy alternatív terápia egy potenciálisan gyógyíthatatlan beteg esetében – aki kiszolgáltatott helyzete miatt nyitott minden olyan készítményre, amely a gyógyulását segítheti – csalóka reményeket kelthet – mutatott rá.

Civilek Info: Nagyon sokszor élből elutasítjuk a kábítószerek orvosi használatát, mert a társadalmi veszélyessége a „betépésnek” igen nagy és egyre jobban terjed. Ugyanakkor vannak bizonyos szerek, melyeket az orvoslás nagyon régen használ – ilyenek a ópium/kokain származékok is. A cannabis-készítményeket tehát valószínűleg érdemes bevezetni a terápiák közé és továbbra is óvni kell az embereket, elsősorban a fiatalokat az illegális használattól, termesztéstől és előállítástól. Mert gyilkos a hatásuk élvezeti cikk gyanánt.

A kígyóméreg is hasznos lehet, a marás már kevésbé!

Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: egeszsegkalauz.hu