Az Angelus Bt. tisztelettel meghívja Önt és családját 2023 január 28án délelőtt 10.00 órára, az Uránia Nemzeti Filmszínházba,

Jelenczki István
„LEGYŐZETVE GYŐZ”

Dr. Tóth Zoltán József a Szent Korona országáért (120 perc)

című emlékfilmjének vetítésére.

A filmet Dr. Tóth Zoltán József halálának ötödik évfordulója alkalmából vetítjük.

Dr. Tóth Zoltán JózsefFotó: OrczySturmann Péter

Ez a film Emlékfilm.
Egy barát, egy munka és harcostársra történő emlékezés, mind arról, amit közösen, Zoli és  én, barátaink alkottunk, létrehoztunk.
Az emlékezésben segítségemre volt a feleség, az összekötő kapocs a teljességhez, az örömben, bánatban, a bajban és legfőképpen a szeretetben hű társa, Brigitta. Ez a film egy új filmmé formálódott Brigitta emlékezésével és az előző filmjeim válogatott részletei felhasználásával. Egy olyan filmmé, amely Zoltán életútjának kiemelt állomásait, drámai pontjait mutatja be, a barátság megtartó erejével, szeretettel, saját erőből, önzetlenül.
Filmem nemcsak Tóth Zoltán József elhívatottságáról, küldetéséről szól, hanem a Magyarság hívatásáról, az Igazság, a Szeretet képviseletéről, a Szent Korona tan szellemiségének szolgálatáról.


Jegyvétel: Elővételi lehetőség a filmszínház jegypénztárában és internetes híroldalán.
1088 Budapest, Rákóczi út 21. Tel.: 4863400, 4863414.

https://uranianf.hu/hu/film/legyozetvegyoz—–drtothzoltanjozsefaszentkoronaorszagaert

Dr. Tóth Zoltán József korai halálával négy árvát hagyott maga után. Ha támogatni szeretné a gyermekek életét, azt a Megmaradás alapítványon keresztül teheti meg:
Megmaradás Alapítvány OTP Bank Nyrt. 117940152144667200000000(HUF).

Dr. Tóth Zoltán József szellemi hagyatékának gondozását, terjesztését egy másik alapítvány vállalta,

Dr. Tóth Zoltán József Alapítvány OTP Bank Nyrt. 117940152144669600000000 (HUF).

Köszönjük támogatásukat.