Felszólítjuk Szlovákia külügyminiszterét, Rastislav Kácert, hogy tisztelettel beszéljen a magyarokról! – írta hivatalos Facebook-oldalán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, miután a hungarofób, ostoba tót külügyér egy újabb nyilatkozatában ment neki a magyaroknak. Szerinte Orbán Viktor az orosz propagandát képviseli, Magyarország meg amúgy sem nyugati típusú demokrácia. Kácer még nyalintott egy nagyot az éppen legnagyobb korrupciós botrányát élő, „nyugati demokráciát” képviselő Európai Parlament felé is, kijelentve, hogy a V4-ek megbonthatatlan szövetsége csak Orbán fejében létezik. 

„Ismert, hogy Kácer külügyminiszter csak akkor érzi jól magát, ha rendszeresen minősíthetetlen stílusban beszél a magyar miniszterelnökről. Azonban emlékeztetnünk kell Szlovákia külügyminiszterét arra, hogy Orbán Viktort a magyar emberek rekordtámogatottsággal választották meg, immár egymás után negyedszer. A magyarok döntését még Szlovákia külügyminiszterének is tiszteletben kell tartania”

– olvasható a bejegyzésben.

Az államtitkár bejegyzésében olvasható, hogy Orbán Viktor békepárti és szankcióellenes, a magyarok a migráció és a koronavírus után a jelenlegi válság kezelését is rá bízták.

„Ez az a stabilitás, ami Szlovákiára nem kimondottan jellemző. Kácer külügyminiszter is talán hasznosabban tenné, ha a saját országával foglalkozna, amely folyamatosan kormányválságban van”

– írta Menczer Tamás.

A szlovák tárcavezető nemrég az Aktuality.sk hírportálnak adott interjút, amiben Magyarország és Orbán Viktor is szóba került. Kácer azt mondta, Magyarországon a kormányfő az orosz propagandát képviseli, szerinte ennek ellenére sem sikerül megváltoztatni a magyar közvélemény gondolkodását a háborúról. – emlékeztet az Index.

„Az én személyes szempontjaim szerint Magyarország nem nyugati típusú demokrácia. Én ezt így látom, és nagyon sajnálom, de ez az egyetlen ország az Európai Unióban, amely nem teljes értékű nyugati típusú demokrácia. Az Európai Parlament és az Európai Bizottság többségi véleménye is ezt tükrözi. Ezzel azok a kollégáim is egyetértenek, akikkel beszélgetek”

– jegyezte meg Kácer.

„Orbán Viktor mindent megtett, hogy úgy tűnjön, mintha a V4-ek valamiféle megbonthatatlan blokk lenne, de ez soha nem így volt. Ritkán képviseltünk azonos álláspontot minden kérdésben, igazából nem tudom, hogy volt-e valaha is ilyen”

– mondta Kácer, aki szerint Magyarországon rengeteg támadás éri őt a jobboldali sajtó részéről.

„Még Soros György is megirigyelhetné a népszerűségemet a magyar médiában”

– fűzte hozzá ironikusan a politikus.

Forrás: Civilek.info / Facebook / MTI

Fotó: AP Photo/Andreea Alexandru