Mi vár ránk idén a bel- és a külpolitikában? Lesz Erasmus? Elkerülheti hazánk a recessziót? Vajon mire lesz elég EU-s szinten az Oroszország elleni szankciókról szóló nemzeti konzultáció eredménye? Az M5-ön futó Kommentár Klub legutóbbi adásához kapcsolódóan Fricz Tamás politológust, a Civil Összefogás Fórum szóvivőjét kérdezte a Mandiner.
A 2023-as év rendkívül nehéz lesz, a világ harmada recesszióba süllyedhet – állítják az elemzők. Vajon Magyarország kivétel lehet? Mennyire sikerül(t) ügyesen manővereznie, megfelelő döntéseket hoznia az Orbán-kormánynak a háború kitörése óta? Mire számíthatunk idén kül- és belpolitikai szinteken – nagy vonalakban?
Meggyőződésem szerint az Orbán-kormány elsődleges szempontja mindig is a magyar érdekek képviselete, nem pedig valamilyen nemzetközi elvárásnak való megfelelés. Ez határozta meg a lépéseit a háború kitörése óta is. Ahhoz, hogy a gazdasági érdekeinket hatásosan képviselje a kormány, vállalnia kellett a konfliktusokat azzal az Európai Unióval, amelynek a háborúhoz való hozzáállása homlokegyenest ellentétes a magyar szempontokkal. Brüsszel már a kilencedik szankciónál tart Oroszországgal szemben, amelyek igazából hatástalanok, viszont sokat ártanak Európának, különös tekintettel az energiahordozók terén. A kormány ügyes politizálással elérte azt, hogy ránk ne vonatkozzanak az olajembargó szabályai, közben sikerült benne is maradni az európai közösségben – ha még lehet így nevezni egyáltalán az uniót. Tény viszont, hogy a 2023-as év a konfliktusok éve lesz megítélésem szerint az unió vezetése és Magyarország között, mert természetesen nehezen nyelik le, sőt egyáltalán nem képesek elfogadni, hogy mi külön utakon járunk. A képlet egyszerű: Brüsszel és a meghatározó súlyú tagállamok, de sajnos a balti államok és Lengyelország is a háború folytatását szorgalmazzák, és ha jobban belegondolunk, az unió lényegében véve már harcoló fél az ukránok – bocsánat: amerikaiak… – oldalán, míg mi semlegesek maradtunk – ez pedig nem kis különbség köztünk és az unió fősodra között.
Mi békét akarunk, Brüsszel a háború folytatását; éppen most jelentette a soros elnökséget betöltő svéd kormány, hogy az ukránoknak győzniük kell ebben a háborúban. Nos, ez elég nagy eltérés köztünk és az unió között… Ebből súlyosabb kenyértörés is lehet köztünk és Brüsszel között.
A legutóbbi beszélgetésünkkor úgy fogalmazott: „ha Brüsszel átlép egy határt, nem feltétlenül kell tovább erőltetnünk ezt a kapcsolatot”. Nos: eljöhet 2023-ban ez a bizonyos határ…? Mely ügyben vagy ügyekben válhat végletesen kiélezetté a konfliktus?
Igen, én azt gondolom, hogy semmilyen olyan szervezetben sem lehet és nem szabad bent maradni, amelyik önmagunk meghasonulására, identitásunk elvesztésére, kultúránk, értékrendünk megtagadására akar kényszeríteni bennünket. Tisztázzuk: egy házasságban sem kell bent maradni akkor, ha az már semmilyen jelét nem mutatja annak, hogy az valódi házasság, de egy baráti társaságból, egy klubból is ki kell lépni akkor, ha a klub szabályait a vezetők önkényesen megváltoztatják a mi kárunkra, és ebbe nem hagynak beleszólást. Tehát: amíg lehet, maradjunk az unióban, de tényleg csak addig, amíg lehet és érdemes. Utána minek?
Viszont – ahogy azt legutóbb is jeleztem – hiszem és azt látom, hogy mind a Parlament, mind a Bizottság elveszítette a tekintélyét és legitimitását, s az utóbbi hetekben, a korrupciós ügyek nyilvánosságra kerülésével az erkölcsi hitelességét is. Tehát igazából egy olyan hangulat alakult ki az utóbbi időszakban, hogy valójában nem nekünk kellene kilépni az unióból, hanem először meg kell próbálni az Euxit-ot, ami alatt azt értem, hogy az uniót ebben a formájában meg kellene szüntetni, és radikális reformokkal újjáéleszteni, amelyben az ever closer unió helyett az ever less union, tehát a minél szorosabb unió helyett a minél lazább unió válna a meghatározó irányvonallá, amely a nemzetállamok demokratikus döntéshozatalára épülne, és nem a Bizottság önkényes döntéseire. Egyben abbahagynánk az ideológiai és kulturális, értékrendi erőlködéseket egymás meggyőzésére, helyette a kölcsönösen előnyös gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokra koncentrálnánk, a többi pedig a független európai államok kölcsönösen előnyös szerződésein, spontán szerveződésein alapulna. Vagyis az unió ebben a formájában csődbe jutott és szétrohadt, ideje egy új, szuverén államok közötti laza, pragmatikus együttműködési formát keresni.
Éppen most zajlott az egyéves konferencia-sorozat az unió jövőjéről, tehát éppen itt lenne az ideje a teljes újra gondolásnak. Ezt akár kezdeményezhetnénk mi is…
Kemenes Tamás teljes írását ide kattintva a Mandineren olvashatják el