Ha van erény, amely kiérdemli a túlélés jutalmát, akkor az az önmagunkhoz való ragaszkodás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Szatmárcsekén.

A magyar kultúra napja alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten a kormányfő ünnepi beszédében kiemelte: „ezért nem tudnak csapdába csalni ma sem azok a szirénhangok”, amelyek arra csábítanak, hogy „álljunk a történelem jó oldalára”. Úgy fogalmazott, „ezért nem szédülünk bele az egyre véresebb háború örvényébe, ezért akarunk tűzszünetet, tárgyalásokat és békét”. A magyarok megtanulták, hogy a történelem jó és rossz oldalát azok a nagyhatalmak fogják meghatározni, amelyek utóbb felülkerekednek, és őket a legkevésbé sem érdekli, mi a jó, vagy mi a rossz a magyaroknak – vélekedett.

Orbán Viktor szerint ezért „nekünk a legbonyolultabb és legnehezebb helyzetekben is a történelem magyar oldalán kell maradnunk”. A miniszterelnök kijelentette: „mi mondjuk meg, ki jöhet be, ki maradhat itt; ki élhet velünk és ki nem, és mi akarjuk meghatározni azt is, hogyan kapcsolódhat össze az életünk a szomszédainkkal”.
„Nem jobbak vagy rosszabbak vagyunk, hanem mások”, és ezt a másságot a magyar kultúra adja.

Méltó és igazságos, hogy a magyar kultúra napja a Himnusz megszületésének napja – jelentette ki a miniszterelnök vasárnap, a Himnusz elkészültének kétszázadik évfordulóján Szatmárcsekén tartott ökumenikus istentiszteleten.

Orbán Viktor azt mondta: ezeréves távlatban sincs másik alkotása a magyar kultúrának, amely képes lenne úgy felemelni szíveket, mint a Himnusz.
Ha arra a lehetetlen vállalkozásra „adnánk a fejünket”, hogy egyetlen műbe kellene sűríteni mindent, ami magyar, és ami a magyart magyarrá teszi, akkor a Himnuszt kellene választani – tette hozzá a kormányfő.
A Himnusz arra emlékeztet bennünket, hogy bár bűneink száma és mértéke lehet magas, a Jóisten mégsem törölt el bennünket a föld színéről, kiérdemelhettük, hogy jövőnk lehessen – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Szatmárcsekén, a magyar kultúra napja alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten mondott beszédében.

A kormányfő azt mondta: Himnusz arra emlékeztet bennünket, hogy nekünk magyaroknak is – mint minden keresztény népnek, amely érti, mi a bűn és a megbocsátás – jó okunk van a bűnbánatra. „Mi magyarok sem vagyunk bűntelenek. Hibáink és fogyatékosságaink is számosak. A kérdés csak az, mit kezdjünk ezzel a fel- és beismeréssel.” – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: „Talán térdeljünk le a focipálya közepén? Vagy döntsük le nagy elődeink szobrait? Tagadjuk meg és töröljük el ezeréves kultúránkat? Vagy hagyjuk, hogy az önjelölt, hazátlan és liberális cenzorok megrostálják és átírják a magyarok történelmét?” Leszögezte, Kölcsey mást mond, papírra veti a magyar történeti irodalom legfontosabb mondatát: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”.

Orbán Viktor kijelentette: keresztény szemmel olvasva ez nem „bónusz, szabadjegy vagy menlevél” további bűnök elkövetésének esetére. „Keresztény lélekkel ez a mondat annyit tesz, hogy bár bűneink száma és mértéke lehet magas, de a Jóisten mégsem törölt el bennünket a föld színéről. Ha meg is büntetett bennünket, de megengedi, hogy folytathassuk a történelmünket. Ennek az lehet az egyetlen oka, hogy erényeink és érdemeink is számosak, vagyis kiérdemelhettük, hogy jövőnk lehessen” – mondta.

A kormányfő beszédében üdvözletét küldte a „pannon Veszprém városának”, amely mostantól Európa kulturális fővárosa, bizonyítva Antall József egykori miniszterelnök kijelentését, miszerint „magyarok vagyunk, tehát európaiak”.

Forrás: MTI

(Címkép: Facebook képernyőkép)