Idén májusban ismét CPAC-konferenciát rendeznek Budapesten. A rendezvényen nyitóbeszédet mond Orbán Viktor – írta a Newsmax. A cikk szerzője ennek kapcsán arról is írt. hogy

„a jobboldali populista miniszterelnök kormányával együtt szinte teljesen elszigetelődött Európában, és most szövetségeseket keres távolabbi országokban”.

A nemzeti erők egyesítése a liberálisok rémálma!

A szervezők tájékoztatója szerint az idei konferencia a nemzeti erők egyesítésével foglalkozik majd, ami „a liberálisok rémálma”. A cikk úgy fogalmaz, hogy „a CPAC konferenciái az amerikai jobboldal és Orbán autokrata kormánya között elmélyülő kapcsolatot tükrözik”.

A lap úgy véli, a magyar miniszterelnök folyamatosan vitában áll az EU-val a média feletti irányítás átvétele és a demokratikus intézmények leépítése miatt, melyet ő az illiberális állam keretében hajt végre. Migrációval és az LMBTQ-val kapcsolatos határozott nézetei miatt Orbán kivívta az amerikai jobboldal egyes szegmenseinek csodálatát.

Felidézték a CPAC-en elmondott tavalyi beszédét is, amelyben

Magyarországot a keresztény értékek védőbástyájának nevezte,

és arra biztatta hallgatóságát, hogy vessenek véget a a „progresszívek közéleti dominanciájának”.

Forrás: Mandiner

Nyitókép: FB