Félmilliós vesztegetési pénz kell ahhoz, hogy azok a diákok is felvételt nyerjenek az Eötvös József Gimnáziumba, akiknek nem sikerült a felvételin az írásbelijük. Egy hangfelvétel szerint a korrupt beiskoláztatást az igazgató és iskolához tartozó alapítvány vezetője működteti, akik állítólag szabad iskolai helyeket tartanak fenn a pénzes szülők gyerekeinek.

A budapesti Eötvös József Gimnázium Magyarország egyik legelitebb középiskolája, amelyre mindig a többszörös túljelentkezés volt a jellemző. Az Eötvösbe bekerülni mindig kiváltságot jelentett. A Metropolhoz eljuttatott hangfelvétel azonban most alapjaiban rengeti meg ezt a látszatot:

kiderült ugyanis, hogy az elit középiskola igazgatója, Moss László és a gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetője, Kálmán Gábor a nyolcszoros túljelentkezés ellenére is fenntart iskolai helyeket arra, hogy a pénzes szülők írásbelit elbukó gyerekei is felvételt nyerjenek, persze a megfelelő összeg befizetése után. Ez az összeg a hangfelvétel szerint minimum félmillió forint.

A Metropol birtokába jutott hangfelvételen egy édesapa beszélget az Eötvös József Gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány kuratóriumi elnökével, Kálmán Gáborral, de a párbeszédben többször felbukkan az iskola igazgatója, Moss László neve is. Az édesapa fia az Eötvös hatosztályos gimnáziumába felvételizett, ám az írásbelin nem érte el a megfelelő pontszámot. Ekkor fordultak a szülők Kálmán Gáborhoz, a beszélgetésből azonban úgy tűnik, hogy bár félmillió forintot már letettek az asztalra, mégsem érzik biztosítottnak azt, hogy gyermekük az Eötvösben folytathatja a tanulmányait szeptembertől.

A hangfelvétel legnagyobb kérdése, hogy a félmilliós vesztegetési pénzt meg kell-e toldani. Aztán különös módon egy lakásfelújítás ügye kerül szóba. „A Moss Laci lányának a lakásfelújítása történt, kettő nap alatt a kért összeget teljesítettük!” – mondja az édesapa a felvételen. „Én azt kérdezem, hogy a félmillió forint volt kevés?” – kérdezi Kálmán Gábortól, jelezve, hogy szívesen megtoldják az összeget. A beszélgetés során utalnak arra is, hogy a vesztegetési pénzeket be kell csomagolni, álcázni kell. „Én elmondtam neked a legelején, hogy akármi történik, a gyereket fel fogják venni. Ezt megbeszéltem a Mossal, mielőtt neked ezt mondtam. Azt is elmondtam, hogy ezt ő úgy kell, hogy csinálja, hogy az ő nyakát ne törjék ki, mert azért neki ott van ellenzéke.

Ennek a módja az, és ez nem az első ilyen, hogy ő a saját hatáskörében szóbeli nélkül felveszi” – derül ki a beszélgetésből, hogy miként intézik a kenőpénzes gyerekek felvételijét.

Az igazgató saját hatáskörben dönt a kenőpénzes gyerekekről – a források szerint.

„Összegzem: holnap találkozunk negyed 11-kor, az igazgató úr akkor kvázi kezet fog velem, hogy a gyereket felveszik?” – kérdezi az édesapa Kálmán Gábortól, aki erre sokadjára megnyugtatja, hogy a gyerek felvételijét már elintézték. Arról, hogy a felvételiző gyerekek hogyan élik meg, ha a sokszoros túljelentkezés miatt esetleg nem sikerül bekerülni az intézménybe, maga Moss László beszélt egy interjúban. „Az nagyon kemény helyzet, ha mondjuk 12 gyerek van ugyanazon a pontszámon vagy ha fél ponton múlik, hogy valaki bekerül-e az Eötvösbe. Olyankor igazi dráma van, a szülők sírnak, a gyerekek sírnak, mindenki úgy érzi, hogy a gyerek jövőjének itt a vége” – fogalmazott az igazgató, aki ezek szerint ezeket a drámai helyzeteket kihasználva hizlalja a saját bankszámláját.

A Metropol információi szerint a hatóságok is vizsgálódnak már a korrupciógyanús ügyben, amelynek Moss László igazgató mellett a másik érintettje Kálmán Gábor, az Eötvös Gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője.

Az elit budapesti gimnázium az élen jár a tanártüntetésekben, illetve az általuk csak polgári engedetlenségnek titulált törvénytelen sztrájkban. Úgy tűnik, az igazgatónak a maga számára sikerült megoldást találnia az „egzisztenciális kilátástalanságra”.

Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: YouTube