A régió vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb találkozóján 12 ország több mint 200 kiállítója mutatja be újdonságait négy pavilonban, a rendezők számos szakmai programmal várják az érdeklődőket. Idén először lesz aFeHoVa-n aukció, a befolyt összeg a Vadásztrófea Alapítvány vadvédelmi és edukációs programjait támogatja.

Megnyílt a 29. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás (FeHoVa) csütörtökön a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében a vadásztársadalom két legfontosabb témájának nevezte a fegyvertörvényt és a vadászati törvényt. Ésszerű és életszerű a fegyvertörvény, a magyar vadászati törvény pedig a legjobb a világon – hangsúlyozta.

Nagy István agrárminiszter különösen fontosnak nevezte a Föld biodiverzitásánakmegőrzését és hangsúlyozta, ennek eszköze a veszélyeztetett fajok védelme mellett a vadászható fajokkal történő gazdálkodás is.

A biológiai sokféleség az emberi élethez elengedhetetlen ökoszisztémát nyújt, és sokat kell tenni, hogy minél többen felismerjék ennek nélkülözhetetlenségét – fogalmazott.

Semjén Zsolt beszélt arról, hogy a fegyvertartáshoz és vadászvizsgához előírt állandó magyar lakcímet megszüntetik majd, mivel ezzel kizárnák a határon túl és külföldön élő magyarokat, és megemlítette, hogy egyes esetekben megszüntetik a fegyverek kötelező műszaki vizsgáztatását, például örökségnél. Hozzátette, hogy a kamarai javaslatokat átvezetik a fegyvertörvényben és a kapcsolódó szabályozásokban.

A miniszterelnök-helyettes a legaktuálisabb témaként említette, egyben ésszerűtlennek nevezte az ólomsörét, illetve a horgászoknál az ólomsúly teljes betiltását előíró brüsszeli rendelkezést, és felhívta a figyelmet arra, hogy a helyette javasolt acélsörét hatásairól még nincsenek megfelelő vizsgálatok.

Kitért arra is, hogy megvizsgálták a lőterek környékét, a talajvizekben nem jelenik meg ólomszennyezés. Kiemelte azt is, hogy Magyarország élen jár a vizes élőhelyek védelmében, a magyar szabályozás szigorúbb, mint az uniós.

A miniszterelnök-helyettes gratulált a Nimród vadászújság csapatának, azt mondta, a csaknem 80 ezres példányszámmal megjelenő lap felveszi a versenyt a világ bármelyik vadászújságjával. A példányszámot emelik, és minden határon túli magyar vadász is meg fogja kapni – ismertette.

Fontosnak nevezte, hogy a Vadászati Világkiállítás ihletére egyre több helyi vadászati múzeum jött létre, személy szerint ő is számos felajánlást kapott ilyen célra.

Nagy István agrárminiszter a vadgazdálkodási ágazatot is érintő kihívások között említette a koronavírus-járványt, az orosz-ukrán háborút, valamint az elhibázott uniós szankciós politika negatív hatásait.

A külföldi bérvadászati árbevétel csökkenése, a vadhús-piac meggyengülése, az afrikai sertéspestis megjelenése miatti bevétel-kiesés és a tavalyi rendkívüli aszály nehezítette az ágazat működését – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a jelentős mértékű vadkárok visszaszorítása az ágazat fontos és időszerű kérdései közé tartozik, és megemlítette, hogy az egészséges, jó genetikai értékekkel rendelkező vadállomány fenntartásában a vadászat kulcsfontosságú.

Nagy István felidézte: a vadgazdálkodás hazai jogszabályi környezete az elmúlt években megújult. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény és végrehajtási rendeletének átfogó módosítása hozzájárult ahhoz, hogy a kor igényeihez és elvárásaihoz alkalmazkodó, de a vadászati hagyományokkal nem szakító vadászati és vadgazdálkodási tevékenység folyhasson az országban – fogalmazott.

A miniszter kitért az erdőgazdálkodásra is, hangsúlyozva, hogy az erdő folyamatosan megújuló természeti erőforrás, a nemzet közös öröksége. A tárca az erdők hasznosításánál azt tartja szem előtt, hogy a gazdálkodási lehetőségek a jövő nemzedékek számára is fennmaradjanak, megőrizve a biológiai sokféleséget és életképességet – fejtette ki.

A régió vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb találkozóján 12 ország több mint 200 kiállítója mutatja be újdonságait négy pavilonban, a rendezők számos szakmai programmal várják az érdeklődőket. Idén először lesz aFeHoVa-n aukció, a befolyt összeg a Vadásztrófea Alapítvány vadvédelmi és edukációs programjait támogatja. A négy napon át tartó rendezvénysorozatot a X., jubileumi FeHoVa-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítással együtt rendezik meg.

MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd