Valóban akad „példa arra, hogy az amerikaiak megpróbálják befolyásolni egy ország közéletét” – mutat rá a baloldali portál.

Nem csitul a botrány a dollárbaloldal körül – derül ki a HVG.hu hétfői cikkéből, melyben még a kormánypártisággal nem vádolható lap is elismeri: „ami tudható, hogy

az amerikai demokratákhoz köthető körök valóban küldtek pénzt az ellenzék kampányába, az ellenzék pedig erről diszkréten hallgatott.”

A portál ugyankkor azt már – egy ellenzéki laptól „elvárhatóan” – „összeesküvés-elméletnek” nevezi, hogy „a támogatások mögött a CIA vagy egyenesen az amerikai kormányzat állna”.

De írásában a portál többek között arra is kitér: „noha vannak olyan félelmek a kormánypárti oldalon, és remények az ellenzéki térfélen, miszerint Orbánra veszélyt jelenthet, ha túlságosan is összerúgja a port az amerikaiakkal, a kormányfőnek valószínűleg ettől nem kell tartania”.

A HVG szerint ugyanis

„akad ugyan példa arra, hogy az amerikaiak megpróbálják befolyásolni egy ország közéletét, ahogy történt ez például Bulgáriában vagy 2014-ben Magyarországon”,

a lap szerint „Orbán támogatottsága túlzottan erős ahhoz, hogy egy efféle lépés a Washington számára kedvező irányba terelné a politikai folyamatokat, miközben azzal a veszéllyel járna, hogy még inkább Kelet felé tolná az Orbán-rezsimet”.

Forrás: mandiner.hu

Kiemelt kép: Facebook