A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) „Nyitott szemmel” címmel több helyszínen és időpontban rendezi meg a XXVII. Komáromi Pedagógiai Napokat február 13-17. között. A rendezvénysorozat a térség magyar pedagógusainak évente megvalósuló legrangosabb szakmai továbbképzése.

A Selye János Gimnázium aulájában tartott

ünnepi megnyitó egyperces néma csenddel vette kezdetét, a felvidéki magyarság két kiemelkedő közéleti személyiségére, Duray Miklósra és Majer Péterre emlékezve.

„Személyiségük vesztesége pótolhatatlan mindannyiunknak” – fogalmazott Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke.

Köszöntőjében a szomszédos háborúra és az Európát sújtó gazdasági válságra is kitérve megjegyezte, nekünk most reményre és derűre lenne szükségünk, hiszen nem állhatunk tanítványaink előtt leszegett fejjel, csüggedten – vélekedett, rámutatva,

történjen bármi a világban, a gyermekeknek biztonságos, barátságos, megértő környezetet kell biztosítani az iskolákban.

Ennek biztosításához, véleménye szerint, elkerülhetetlen feltétele a pedagógusok képzése. „Az SZMPSZ Komáromi Területi Választmányának segítségével erre törekszünk a Pedagógiai Napok keretén belül – a képességfejlesztés, az innováció, a helyismeret, a tehetséggondozás, a mozgásfejlesztés, az élménypedagógia sokfajta eszközeivel” – mutatott rá. A saját eszköztárunk fontos, mondta, de egyben felhívta a figyelmet arra is, a világ hétmérföldes lépésekkel halad előre, ezzel pedig tartani kell a tempót. „Nyitott szemmel kell járnunk, újabbnál újabb ismereteket kell szereznünk” – mutatott rá. Kiemelte az SZMPSZ mellett működő szakmai műhelyek munkájának eredményességét, melyek számos segédanyagot állítottak össze. „A közösség érdekében végzett munkájukat nagyra értékelem és tisztelem” – fogalmazott a szervezet elnöke, aki egyúttal megköszönte a társszervezők segítségét, készséges hozzáállását is. Végezetül arról beszélt, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az alapvető emberi értékek ne kerüljenek az iskola peremére, a klasszikus tudás pedig veszendőbe.

Forrás: felvidek.ma

Maruzsa Zoltán/Forrás: felvidek.ma

Fekete Irén elnök köszöntőjét követően Maruzsa Zoltán, Magyarország köznevelésért felelős államtitkára üdvözölte a jelenlévőket. A Pedagógiai Napok által biztosított szakmai műhelyről szólva elmondta, látszik, hogy a pedagógiai munka minden szegmensét igyekeztek a szervezők megszólítani mind hazai, mind magyarországi előadók részvételével. Eddig is az volt a cél, hogy

a Kárpát-medencei oktatási tér, az a pedagógiai ismeret és tudás, ami a magyar oktatás erőforrásait jelenti, az összeforrjon, összeérjen.

Mint mondta, bízik abban, hogy a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága a jövőben is támogatója tud lenne ezen programoknak – mindent elkövetünk, hogy támogatni tudjuk azt az iskolai munkát, ami az egész magyar közösség érdekében zajlik – fogalmazott.

Forrás és teljes cikk: Felvidek.ma

Kiemelt kép: Felvidek.ma