A Kolozsvár történelmi központjában levő Farkas utca újratervezése közben eltűnt egy szobortalapzat. És ez időzített nemzetiségi bombának bizonyult.

Mondják, a történelem úgy szép, ha zajlik. Hát akkor örvendezzünk (bár, ahogy ez lenni szokott, az eseményeket bármilyen szinten átélő polgár nagyon nem örvend ilyenkor): azon túl, hogy mostanság épp világtörténelmi jelentőségű (háborús) események zajlanak, kirobbant egy geográfiailag nagyon is helyi (értsd, kolozsvári), szimbolikájában viszont nemzet-közi affér is.

Történt, hogy több történelmi központi utca újratervezéséről döntöttek Kolozsvár illetékes hatóságai. Az előkészületek lezajlottak, elkezdődött a munka, most is dübörögnek a gépek, sürögnek a munkások több központi utcán (már amikor).

Sorra került a kincses város talán legikonikusabb utcája, a Farkas utca is. És persze, voltak viták, a közösségi háló szépen megtelt elégedetlen hangokkal is (miért így, miért nem úgy, máris töredeznek az utcakövek stb.), ahogy az minden esetben lenni szokott.

Ám aztán felrobbant egy nagy bomba is.

Kiderült, hogy a Babeș Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a kolozsvári filharmóniának (is) otthont adó épület közti térségben álló Erdélyi Iskola szoborcsoport alól eltűnt a talapzat. (Annak ellenére, hogy a hírek szerint az eredetileg beadott tervekben még benne volt.) Méghozzá törvényesen, hiszen minden illetékes fórum rányomta a pecsétet a tervre, hogy szabad a gazda, vagyis mehet a talapzat a kukába. Mondom, felrobbant a bomba, záporozni kezdtek a talapzatra vonatkozó vélemények, elsősorban a helyi román sajtóban és persze, a közösségi hálózatokon.

Én is írtam egy véleménycikket az ügyben. Amellett érveltem, hogy miért nem volt helyes kiseperni a talapzatot a szoborcsoport alól. Említettem, mi lenne, ha teszem azt, a Mátyás-szoborcsoporttal történne hasonló. Erre kaptam is visszajelzést, hogy figyelem, a Ladea-féle szoborcsoport talapzatát nem Ladea úr tervezte annak idején, hanem más. Hanem egy bizonyos Adriana Matei. Oké, erre csak azt tudom mondani, hogy a Mátyás-szoborcsoport talapzatát sem Fadrusz János tervezte, hanem más. Egy bizonyos Pákei Lajos.

A szoborvita napok alatt csúnyán elmérgesedett.

Olyannyira, hogy a kolozsvári bíró is jobbnak látta kivonulni a helyszínre… majd bejelentette, hogy izé, érti a problémát, valamilyen talapzat lesz majd ott… aztán később, éppen akkor, amikor ezt a szöveget írom, kiírta a Facebook-ra, hogy hahó, tervezők, mindent vissza, talapzatot, Emil Racoviță-szobrot, egyebekben pedig tessék tiszteletben tartani a jelképeket, történelmi műemlékeket és ja, tessék tisztelni egymás kultúráját.

 A Foter.ro teljes cikke itt olvasható.

Szerző: Szántai János

Kép: Foter.ro