A homoszexuálisát nyíltan vállaló Marc Angel (a képen) sokat foglalkozik a magyarországi belpolitikával, a gyermekvédelmi törvény, illetve Orbán Viktor miniszterelnök aktív kritikusának számít. Vele találkoztak a DatAdat képviselői.

Marc Angel európai parlamenti képviselő – ő lett az EP alelnöke azt követően, hogy elődje, a görög szocialista Eva Kaili belebukott a brüsszeli korrupciós botrányba – 2022. november 23-án Strasbourgban találkozott a magyar baloldal kampányában aktív szerepet játszó DatAdat meghatározó képviselőivel – tudta meg a Magyar Nemzet.

A megbeszélés témájaként a szocialista politikus azt írta be a naptárjába, hogy „jogállamiság”.

Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy a DatAdat – amelynek munkájában részt vesz Bajnai Gordon volt baloldali kormányfő, egykori kabinetfőnöke Szigetvári Viktor, valamint Ficsor Ádám volt titokminiszter – 1,8 milliárd forintnyi dollárt kapott Amerikából, az Action for Democracy nevű szervezet közvetítésével.

A Magyar Nemzet érdekesnek találja, hogy „jogállamiság” címén történt a találkozó a brüsszeli politikus és a DatAdat emberei között, hiszen pont ennek a szlogennek a jegyében zárják el Magyarországot az uniós forrásoktól a gazdasági világválság idején.

A lap ezek után bemutatja a megbeszélés külföldi résztvevőjét. A luxemburgi Marc Angel – aki nyíltan vállalja a homoszexuálisát, és az LMBTQ-jogok egyik szószólója – az 1990-es évek óta aktív a helyi politikában. Brüsszelbe a csaknem négy évvel ezelőtt megtartott EP-választások eredményeként jutott be, s lett később az EP alelnöke, miután Kailit több társával egyetemben őrizetbe vették, mert Katar és Marokkó érdekében lobbiztak, amiért több százezer eurót kaptak.

Angel sokat foglalkozik a magyarországi belpolitikával, a gyermekvédelmi törvény, illetve Orbán Viktor miniszterelnök aktív kritikusának számít. Rendszeresen posztol a Facebook-oldalán is, 2021 szeptemberében például sérelmezte, hogy a genderpropaganda hiányzik az iskolákban. A luxemburgi politikus az asszisztensén, Gúr Rolandon keresztül vette fel a kapcsolatot a DatAdattal. Gúrról azt kell tudni, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszak utolsó éveiben a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumban dolgozott a kormányváltásig, 2011-től az MSZP EP-delegációjának titkára, 2014 és 2019 között pedig az MSZP-s Szanyi Tibor EP-képviselő munkatársa volt. Ekkor ismerkedett meg Marc Angellel.

Gúr Roland édesapja Gúr Nándor, aki egykoron szocialista parlamenti képviselő volt, ezért jól ismerheti a DatAdat összes tulajdonosát. A politikus 2009-ben lett az MSZP Borsod megyei elnöke, akkor, amikor Ficsor Ádám volt a párt alelnöke. Bajnai Gordont pedig még régebb óta ismeri, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács 2006. november 17-i ülésén a volt kormányfő kormánybiztosként, míg ő a földművelésügyi tárca vezetőjének, Gráf Józsefnek a megbízottaként vett részt.

Marc Angel Gúr Roland révén kapcsolatba hozható a hazai ellenzékkel. A közösségi médiában közös fotón látható Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával 2021 novemberében, amikor Kunhalmi Ágnessel, valamint momentumos politikusokkal és a hazai LMBTQ-lobbi tagjaival is tartott megbeszéléseket. 2022-ben a Budapest Pride-on is részt vett, ekkor is sok magyar baloldali politikussal pózolt egy közös képen.

A Magyar Nemzet megkérdezte Angelt, kik vettek részt a tavalyi strasbourgi találkozón, miről beszélgettek, ám a politikus nem adott érdemi választ. Azt írta, a találkozó nem kapcsolódott konkrét jogalkotási vagy nem jogalkotási eljáráshoz, s adatvédelmi okokból nem közölhetik, hogy kik voltak ott a DatAdat részéről a megbeszélésen.

Forrás: Mandiner/MN

Kép: DPA